Belföld

27 ezer forintos pótdíjat kell fizetnie Botondnak, pedig nem is utazott a buszon

Diplomás ápolóként dolgozik két műszakban az a szegedi kétgyermekes apuka, akit úgy büntettek meg a buszon, hogy ott sem volt – írja a Délmagyar.

A Dakört Kft. (Dél-Alföldi Közlekedési Részvénytársaságok Forgalomellenőrzési Kft.) 27 ezer 500 forintos csekket állított ki Bereczky Zsolt Botond nevére, mert augusztus 13-án 5 óra 38 perckor érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazott, amivel megszegte az utazási feltételeket.

A szegedi férfinek feltűnt, hogy y helyett i-vel írták a nevét, és a házszám sem stimmelt. Ráadásul aznap dolgozott és érvényes bérlete is volt, amit hétezer forintért vásárolt.

A fizetési felszólítás már Botond szüleinek békéscsabai címére ment.

Ekkor az is kiderült, hogy az édesanyám neve és a születési dátumom sem stimmel az ellenőrök által felvett adatokkal. Azt mondták, írjam le e-mailben a panaszomat a pontos adataimmal

– mesélte a lapnak.

A Dakört Kft. arról tájékoztatta október 17-én a panaszlevelére írt válaszában a férfit, hogy tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen adatokkal való visszaélés miatt a rendőrségen.

Szerdán ismét felhívta a Dakört Kft. ügyfélszolgálatát.

Most azt mondták, küldjem el nekik a személyi igazolványom és a felszólító levél másolatát, és kérjem a büntetésem eltörlését

Botond tíz éve él Szegeden, a bliccelő valószínűleg még Békéscsabáról ismerte, hisz ott nőtt fel, ott járt iskolába.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik