Belföld

Valami eltört a biztonsági őrben, nekiment a banki ügyfélnek

Vagyonor-biztonsagi-or(1)(960x640).jpg (Vagyonőr, biztonsági őr)
Vagyonor-biztonsagi-or(1)(960x640).jpg (Vagyonőr, biztonsági őr)
Ki akarta hívni a hóra, aztán bent próbálta eltörni a karját. Mire a rendőrök kiértek, már lenyugodott.

Egy XII. kerületi K&H bankfiók biztonsági őre nekiment egy ügyfélnek, kétszer a földre próbálta vinni, és eltörni a karját – erről a megtámadott férfi beszélt az Indexnek.

A konfliktus forrása az volt, hogy a Roland néven említett férfinak szlovák személyi igazolványa van, ami tartalmazza lakcímét, a banki ügyintéző viszont lakcímkártyát akart kérni tőle. Ebből lett némi vita, Roland a panaszkönyvet is elkérte, majd néhány ideges, de ártatlan mondatot motyogott, amit az őr magára vett. Végül egy másik ügyintéző elintézte Roland ügyét, így ő elindult kifelé, de közben még félhangosan beszólt valamit.

Ekkor az őr a férfi elé szaladt, és azt mondta: „gyere ki, itt el tudjuk intézni”. Roland inkább visszament a bankfiókba, utána rohant az őr is, és egyre hangosabban kiabálta, hogy menjenek ki. Azt is kérte Rolandtól, hogy ne kiabáljon, ő erre azt válaszolta, hogy nem ő kiabál, de az őr még agresszívebb lett. Az ügyintézők is csak széttárták a karjukat.

Az őr ezután megfogta Roland vállát, de nem sikerült arrébb tennie a nála 20-30 kilóval nehezebb férfit. Ezután megpróbálta eltörni Roland karját, majd a földre nyomni. Az ügyintézők hívtak rendőrt, és kiabáltak az őrnek, hogy hagyja abba. Amikor Roland telefonja csörgött, a dulakodás abbamaradt, majd utána azt mondta neki az őr, hogy

Tudom, miért történt ez az egész, tudom, hogy erre ment ki a játék.

A férfi kérdezte az őrt, hogy miről beszél, ő erre levette a nyakából a jelvényét és azt mondta, neki már úgyis mindegy, ki fogják rúgni. Az őrt Roland próbálta nyugtatni, megkérdezte, mi a gond. Azt felelte, „ismeri az ilyen ügyfél fajtáját, ezt már többször próbálták vele eljátszani”. Roland tisztázta, hogy nem akart semmi rosszat, az őr megnyugodott, a rendőrök addigra kiérkeztek. A biztonsági őrt elvezették, bilincset nem kellett használni, mert együttműködő volt.

Az őr ellen garázdaság miatt folyik eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik