Belföld

Nemzetközi szinten kellene szabályozni, kinek hány SIM-kártyája lehet

Ebben egyetértés van a nemzetbiztonsági bizottság különböző pártállású tagjai közt.

Nem elég Magyarországon szigorítani a SIM-kártyák vásárlásával kapcsolatos szabályozást, nemzetközi, vagy legalábbis uniós szintű szabályozásra lenne szükség – állapították meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai.

A bizottság szerdai, zárt üléséről távozóban az újságíróknak nyilatkozó tagok arra hívták fel a figyelmet, hogy ha a szervezett bűnözői körök nem tudnák Magyarországon megvenni a kártyákat, más országokban ezt még megtehetik, így továbbra is fennállna a biztonsági kockázat.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: azt foglalnák a szabályozásba, hogy csak korlátozott mennyiségű feltöltőkártyát vehessenek a magánszemélyek és a cégek is. Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatók piaci szempontjaival szemben a biztonsági szempontoknak van elsőbbsége.

A bizottság fideszes alelnöke, Németh Szilárd azt mondta, az elképzelések szerint magánszemélyek legfeljebb húsz, gazdasági társaságok legfeljebb száz feltöltős SIM-kártyát vásárolhatnának. A kártyák átruházását is szabályoznák, azt új regisztrációhoz kötnék.

A jobbikos Mirkóczki Ádám azt mondta, a jogszabály-módosítás kérdésében nemcsak a frakciók között van egyetértés, hanem a Belügyminisztérium, a szolgálatok és a mobilszolgáltatók között is, így hamarosan bezárhatják a visszaélésre lehetőséget adó kiskapukat. (MTI)

Még a népszavazás előtt a kormánypárti Magyar Idők írt arról, hogy szervezett bűnözői körök 200 ezer SIM-kártyát vettek egy hajléktalan nevére, a kártyák egy része pedig a párizsi és brüsszeli merényleteket elkövető terroristákhoz kerülhetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik