Belföld

Olyan kétharmadot kovácsolt össze a Népszabi-ügy, aminek a Fidesz nem örülhet

A sajtószabadságról és a Népszabadságról kérdeztek meg ezer embert a Publicus Intézet szakijai. A végeredmény lelombozó, még a fideszes szavazók zöme szerint is.

Az emberek nagy többsége szerint nem független a magyar sajtó a kormánytól, holott ez számukra baromira fontos érték – áll a Publicus Intézet október 11-13. között készített felmérésében, amire a Vasárnapi Hírek bízta meg az intézetet. A legtöbb válaszadó a kérdések zömében a sajtószabadságról szóló ellenzéki véleményeket vallja magáénak.

A sajtó nem szabad

Ötös skálán 2,7 pontot kapott a sajtószabadság hazai helyzete, tehát a hazai sajtó nem szabad. Az MSZP-szavazók a legkritikusabbak, náluk 2,1 az átlagpontszám, míg a fideszeseknél 3,4. Köztük vannak a legtöbben, akik szerint teljes mértékben szabad a sajtó, 24 százalék adott ötöst erre.

A válaszadók 87 százaléka szerint fontos, hogy a sajtó független legyen a kormánytól.

Kb. ugyanennyien, 85 százaléknyian hallottak a megkérdezettek közül arról, hogy a Népszabadság működését felfüggesztették, de csak egyharmaduk arról, hogy egy Fidesz-közeli vállalkozás befolyása alá került. A lapot amúgy 43 százalék olvasta – akár online, akár nyomtatva -, bár a print verziót inkább az MSZP- és Jobbik-szavazók, a 60 év felettiek és a diplomások fogyasztották.

Eltérő a lap bezárásának megítélése: 29 százalék szerint kritizálta a kormányt és a kormánypárti politikusokat, ez az indíték. 23 százalék szerint a Fidesz korlátozza a sajtószabadságot, 22 százalék szerint pedig veszteséges volt. Ez utóbbi főleg a fideszeseknél jelentős ok, a 37 százalékuk szerint ez áll a háttérben. Az MSZP-sek 53, a jobbikosok 35, a bizonytalanok 28 százaléka szerint volt a kormánykritika a fő ok.

A fideszesek szerint is a Fidesz a főnök a sajtóban

Visszatérve a média működésére, 67 százalék vallotta azt, hogy szerinte a Fidesznek van a nagyobb befolyása a média működésére, 2 százalék szerint a baloldalnak. A Jobbik és az MSZP szavazói látják ezt a legnagyobbnak, 77 és 72 százalék válaszolt így.

A baloldal médiatúlsúlyát érdekes módon a szocialisták szimpatizánsai (8 százalék) és a fideszesek (5 százalék) gondolják a legnagyobbnak.

Érdekes kérdés még, hogy azzal 59 százalék ért egyet, hogy jelenleg a Fidesz-kormány idején a nagyobb a kormány befolyása a médiában, mint az MSZP-kormányok idején volt (16 százalék). Ez a Fidesz-szavazók véleménye is (46 százalék az első verziót erősíti, 25 a másodikat), de az MSZP-seknél a legerősebb ez a gondolat (75:20 százalék).

Summa summarum a megkérdezettek 59 százaléka szerint erősen korlátozott a sajtószabadság Magyarországon, a közszolgálati médiumok pedig egyoldalúak. A közszolgálati médiáról a Fidesz-szavazók 45 százaléka gondolja ugyanezt (43 az ellenkezőjét). Az MSZP- (70 százalék), a Jobbik-szavazók (69 százalék) és a bizonytalanok (60 százaléka) is így gondolkodik.

A kutatás ezerfős reprezentatív minta alkalmazásával készült október 11-13. között telefonos megkérdezéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik