Belföld

Mesterházy: az egész Népszabit megvette volna az MSZP

mesterházy attila szegeden (mesterházy attila szegeden)
mesterházy attila szegeden (mesterházy attila szegeden)
Népszabadságról, médiáról és az ő lejáratásáról is beszélt az MSZP volt elnöke, aztán befenyített mindenkit.

Interjút adott az ATV-nek a Népszabadság-ügy miatt Mesterházy Attila, az MSZP volt pártelnöke. Arról beszélt a Szabad szemmel című műsorban, hogy az Európa Tanácshoz fordult a szüneteltetett lap ügyében, és hogy kérdés, nyugati értelemben szabad médiáról lehet-e még beszélni Magyarországon.

Mesterházy szerint már a 2010-es médiatörvény is gond volt, de a legfőbb probléma a hirdetési piac átalakítása. Az egy dolog, hogy a kormánybarát médiumokban hirdetnek az állami intézmények és vállalatok, de ehhez a többi hirdető is igazodik.

Arra a felvetésre, hogy az MSZP-nek is lehetett szerepe abban, hogy megszűnt a napilap, azt mondta, meglepi, hogy van olyan népszabadságos újságíró, aki nem Orbán Viktort, hanem a szocialistákat hibáztatja.

Szerinte az MSZP az – elővásárlási joggal rendelkező – Szabad Sajtó Alapítványon keresztül meg akarta szerezni a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier-től – ami leépítéseket akart -, de a Ringier ehelyett közölte, megvenné a szocialisták kisebb tulajdoni hányadát.

Több kritikát kapott Mesterházy azért, mert ismerősei, barátai a letelepedési kötvényes üzletben jól jártak. Ilyen volt Garamvölgyi Balázs, vagy a Valton Security tulajdonosa, Bessenyei István is. Mesterházy állítja, meglepődött és ő kritizálta először a kötvényeket, ami a Fideszhez közel álló embereknek hoz hasznot. Hozzátette,

Úgy gondolom, hogy ez egy tudatos lejáratási kampánynak volt a része. Senkinek nincs a tudomásom szerint a szocialista pártban köze ilyen ügyekhez. Az is egészen biztos, hogy az ember nem tud vállalni felelősséget, azért, hogy a barátai, évfolyamtársai milyen döntéseket hoznak.

Garamvölgyivel egyébként még nem is beszélt idén, Bessenyeivel ellenben tartja a kapcsolatot. Mesterházy szerint ő nem vállalhat felelősséget más emberek üzleti döntéseiért, amikben ő nem is vesz részt. Végül megfenyegetett mindenkit, perelni fog, ha nem akadnak le a témáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik