Belföld

Orbánt méltatta a szélsőségesen iszlámellenes Geert Wilders

Gratulált a népszavazáshoz, szerinte a magyarok jól ismerik történelmüket és vallásukat.

A holland szélsőséges populista Szabadságpárt vezérével, Geert Wildersszel közölt interjút a kormánypárti Magyar Idők. A politikus rögtön az elején gratulált Magyarországnak az egyébként érvénytelen népszavazáshoz, azt mondta, nagyszerű eredmény született.

Magyarország nagyon bátran cselekedett, és ellenállt a nyomásnak

– jelentette ki. Szerinte a magyarok tudják, hogy kicsodák, jól ismerik a történelmüket és a vallásukat, ami a legtöbb európai államról nem mondható el.

Úgy vélte,

gondolhatnak bármit a magyar kormányról vagy Orbán Viktorról, ő legalább ki meri mondani, hogy a magyar identitás alapja a kereszténység.

Az erősen iszlámellenes politikus az interjúban is hangsúlyozta, hogy választási programja a „deiszlamizáció” közé épül. Azt állította, hogy a muszlim iskolákban a gyűlöletet tanítják meg, és szerinte az iszlám sokkal inkább ideológia, mint vallás.

A bevándorlás ellen küzdő Wildersnek egyébként magyar származású felesége van, elárulta, pár hete Esztergomba látogattak, és Orbán Viktorral is találkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik