Belföld

Lakásbordélyt csinált Budapest belvárosában – felfüggesztettet kapott a madám

Bíróság elé állítottak gyorsított eljárásban egy 61 éves nőt, aki lakásbordélyt működtetett Budapest belvárosában. Egy év öt hónap börtönt kapott ezért három és fél év próbaidőre felfüggesztette, illetve pártfogó felügyeletét is kirendelték mellé.

Az asszony 2015 novemberében bérelte ki az V. kerületi lakást, majd – ahogy az ügyészség fogalmaz – szexuális tartalmú internetes honlapon hirdetést adott fel azzal, hogy „lakótársakat” keres. Az így verbuvált örömlányok rendszeresen vitték fel a társasházi lakásba az ügyfeleiket, ahová a madám a főbérlő tudta nélkül engedte be őket.

A lakásbordély működésének végül egy e-mailen érkező bejelentés vetett véget: nyomozók jelentek meg a címen és előállították a gyanúsítottat, valamint az ügyben tanúként szereplő „lakótársait”.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a pénteki ítélet nem jogerős, mert a védelem enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik