Belföld

Eladják a Népszavát

Hosszú tárgyalások után kerül a lap kiadási joga a Marquard Mediához.

Az MNO úgy tudja, szerdán már bejelentették a dolgozóknak, hogy az új tulajdonos az egyebek mellett a Joy-t, a Playboyt-t és az Éva Magazint is kiadó svájci Marquard Média. Az csak a jövő héten derül ki, hogy az 50 fős szerkesztőségi és kiadói gárdából kiket vesz át a kiadó.

Az új tulajdonos nem a Népszava Lapkiadó Kft.-t, hanem az újság kiadási jogát veszi meg. Az jelenleg nem a cég kezében van, hanem a Svájcban bejegyzett, sokak szerint a szocialistákhoz, azon belül is Puch Lászlóhoz köthető TGD Intermedia SA tulajdonában.

Csoda, hogy eddig minden nap megjelent a Népszava.

Ez mondta az MNO-nak Láposi Elza, a Népszava Kft. lapigazgatója, aki megerősítette az eladásról szóló hírt. Szerinte Németh Péter főszerkesztő munkájára „valamilyen formában” igényt tarthat az új tulajdonos is, aki ígéretet tett arra, hogy jogfolytonosan veszi át a dolgozókat, akikre pedig nem számítanak végkielégítést kapnak. Láposi Elza nem megy át az új kiadóhoz, tőle várhatóan felmondással válnak meg.

Korábban az azóta már bezárt Népszabadság írta meg, hogy a Marquard Media tárgyal a Vasárnapi Hírek, a Szabad Föld és a Népszava megvételéről. Akkor a Marquard Media Magyarország ügyvezető igazgatója nem akart kommentálni az értesülést.

A Népszava megvételével Jürg Marquard 15 év után tér vissza a magyar politikai napilappiacra, 1993-ban vette meg a Magyar Hírlapot, amit a 2000-es évek elején adott el a Ringiernek. A Marquard Media tavaly 1,8 milliárd forintos árbevétel mellett csaknem 60 milliós adózott eredményt ért el. A cég neve egyébként a Class FM tulajdonváltásakor is előkerült, de akkor kiderült. hogy nem a Marquard Media lett tulajdonos, hanem Jürg Marquard szerzett – egy cégen keresztül – kisebbségi részesedést a Sláger Rádió Zrt.-ben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik