Belföld

Újra rákaptak a magyarok a pálinkára

Csaknem duplaannyi pálinkát főzettek idén, mint tavaly - írja a Magyar Idők csütörtöki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt évek csökkenése után idén újra felerősödött a kereslet a pálinka iránt. Június végéig 1,8 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő mennyiségű párlatot adtak ki az ország szeszfőzdéi, ami közel a duplája a 2015 első félévi egymillió liternek. (És nyilván ezt meg is issza majd valaki.)

A cikk emlékeztet, hogy a pálinkafőzés ősszel és télen virágzik.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik szeszfőzdéjének tulajdonosa elmondta, miután tavaly adóköteles lett a pálinkafőzés, megcsappant a kereslet, de az ügyfelek egy része azóta visszatért.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy január óta úgynevezett párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát. Az év első felében a főzni vágyók majdnem huszonötezer jegyet váltottak ki, ezek révén 17 millió forint bevétel érkezett az államkasszához. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik