Belföld

Annyi pénzt kampányolt el a Fidesz, mint még soha senki

A kvótanépszavazás úgy lett eredménytelen, hogy a Fidesz elköltött bruttó 8,6 milliárd forintot. Legalábbis a Kormányzati Tájékoztatási Központ erről tájékoztatta a 24.hu-t. Vagy 11 milliárdot, ezt Harangozó Tamásnak mondta a KTK.

A lapunknak küldött kimutatás szerint a 8,6 milliárd úgy jött ki, hogy

  • a tájékoztató kampányra és politikai hirdetésekre összesen nettó 5,9 milliárd ment el, ez bruttó csaknem 7,5 milliárd,
  • a népszavazással kapcsolatos tájékoztató levelek és a háztartásokba eljuttatott kiadványok pedig nettó 875 millió forint, ami kicsivel több, mint bruttó 1,1 milliárd forint.

Az ellenzék is kampányolt, az ő szemszögükből sikeresen, mert a referendum nem lett érvényes. (Bár Orbán azóta benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, és alakul a Fidesz-Jobbik kétharmad is a megszavazásához, amit népszavazás és kampány nélkül is megtehettek volna.)

Megkérdeztük a pártokat, ők mennyit költöttek a kampány során. A kormányhoz képest aprópénzt.

  • Gyurcsány Ferenc a korábban a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, a DK 24-26 milliót költött, a bojkott mellett kampányoltak.
  • A PM, az Együtt és a Bokros-párt, a MOMA közösen kampányoltak, mindhárom pártnak írtunk levelet.

A PM-től Tordai Bence szóvivő azt mondta, a három párt összesen 13-14 milliót költött. Az Együtt azt válaszolta, a közös óriásplakát-kampány 20 millió forintba került, ami adományozók segítségével valósult meg. Ezen felül a párt 5 millió forintot költött szórólapokra, Facebook-hirdetésekre, konferenciára, valamint közterületi jelenlétre, ami sok száz aktivista utcai jelenlétének támogatása egységes dzsekivel, kitelepülő pulttal, vándorkiállítással. Ennek forrása a párt éves költségvetési támogatása.

  • A MOMA nem válaszolt. (Időközben igen, válaszuk a cikk végén.)
  • Az egyik legsikeresebb kampányt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hozta össze, civilekkel együtt arra buzdítottak, hogy érvénytelenül szavazzon az, aki elmegy a szavazófülkékbe.
Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

6,2 százaléknál is több érvénytelen voks született, Kovács Gergely pártvezető azt mondta a 24.hu-nak, hogy a kampányra 34 milliót kalapoltak össze a támogatóktól. De a kampányuk többe került volna, ha mindenért fizetniük kell, sok dolgot ingyen megcsináltak a szimpatizánsok. Kovács szerint ha fizettek volna, 80 millió forint is elment volna.

  • Az MSZP is a bojkott mellett kampányolt. Nyakó István, a párt kommunikációs igazgatója azt mondta, 7,5 millió forint körüli összeg ment el.
  • Az egyetlenek, akik az igen mellett kampányoltak, a Liberálisok, ők 14 millió forintot költöttek, ebből tízmillió hitel, négymillió önerő volt.
  • A Jobbik azt hirdette, nincs értelme a népszavazásnak, ne menjenek el voksolni. Kerestük őket is.

Szabó Gábor jobbikos pártigazgató azt válaszolta, náluk

erre egy felülről nyitott keret volt, de külön költségvetés nem volt betervezve erre a kampányra, hiszen az éves költségvetési tervet minden év januárjában fogadjuk el párton belül, amikor még nem lehetett számítani erre a népszavazásra.

Egyébként lakossági fórumokat tartottak, standoltak, szórólapoztak, filmet és hirdetéseket készítettek,

amelynek nagy részét tagjaink és aktivistáink terjesztették, kisebb részét szóratták. De mivel nemcsak a központi szervünk költött erre, hanem a központunkon kívül megyei és választókerületi szerveink, meg több helyen alapszervezeteink is, így a pontos számot akkor tudom megmondani, amikor az összes ezzel kapcsolatos elszámolás és a számlák beérkeznek a gazdasági osztályunkra, azokat meg összesítik, s ezen kampányhoz csoportosítják.

  • Az LMP nem szállt be a kampányba, így őket nem kerestük.
  • A népszavazás lebonyolításának volt egy technikai költsége is, 5 milliárd forint nagyjából.

A kormány nem állt le a népszavazás után sem, azóta is pörög a kampány. Azt azonban még titkolják, hogy ezt mennyiből csinálják.

Ha a 8,6 milliárdot szembeállítjuk az összes ellenzéki költés maximumával, az alábbi grafikont kapjuk, forintban:

*

Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a kampányköltésekről egy lapunknak adott, korábbi interjúban azt mondta, hogy

11 milliárd elképesztően sok.

Összehasonlításként: egy Együtt méretű párt 100-200 millió forintból – attól függően, hogy pártalapítvánnyal vagy nélküle – gazdálkodik évente. Ez az jelenti, hogy erre a kampányra százszor annyi pénzt költ a kormány, mint amennyiből egy kisebb méretű párt egész évben működik. A szocialisták éves költségvetésének tízszerese megy most el a Fidesz kampányára. Ezek olyan elképesztő összegek, amelyekről Magyarországon még nem is hallottunk. Költségvetési korlát nélkül folyik el a pénz. (…) Erre az egy kampányra háromszor, négyszer több megy el, mint amennyit az összes párt költött el a 2014-es országgyűlési kampányra.

Hatalmas túlsúlyban volt tehát a kormányzati médiafölény, ilyen mértékben még soha nem torzított a pálya és csak remélni lehet, hogy ez a mostani kampány nem azt vetítette elő, hogy mi vár a pártokra 2018-ban.

Frissítés, 2016. okt. 14-én, válaszolt a MoMa

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) kezdeményezésére plakátkampányunkhoz csatlakozott az Együtt és a PM. Ennek teljes összegét, 13,7 millió forintot, a három párt közösen gyűjtötte össze magánadományokból. Szórólapra, rendezvényre, valamint online kampányra további 300 ezer forintot költött a MoMa.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik