Belföld

Lapzárta után zárka? Fideszes fordult a főügyészséghez a Népszabadság miatt

Arra vár választ, az ilyen lapzárta nem a tartozás fedezetének elvonása-e.

 

Tényi István a Fővárosi Főügyészséghez fordult. Bejelentést tett ismeretlen tettes ellen tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt. A legismertebb feljelentőként emlegetett fideszes szerint akár bűncselekmény is lehet, hogy a Népszabadságra felvett hitelből a Mediaworks megvette a Pannon Lapok Társaságát, miközben bezárta azt a lapot, amelyet az MKB zálogjoga terhel.

Még nem jogerős a Népszabadságon lévő jelzálog?

Tényi István szerint az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a tartozás fedezetének elvonása bűntett gyanúja, hiszen a 2012. évi C. törvény 405. § (1) szerint aki

írásbeli szerződés alapján fennálló követelés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyonra követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt különösen nagy vagy azt meghaladó értékre követik el.

(4) Tartozás fedezetének elvonása miatt az elkövető nem büntethető, ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlíti.

Tényi emlékeztetett rá, hogy a fedezet elvonásának számít az olyan jogügylet is, amellyel az adós hozzáférhetetlenné teszi a fedezetet a hitelezőnek. A bejelentő az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik