Belföld

Egymillió feltöltőkártya lehet illetlen kezekben

A három nagy magyarországi mobilszolgáltató cégnél milliós nagyságrendű feltöltőkártya szerepel mindössze két tucat személy nevén, értesült nemzetbiztonsági forrásokból a Magyar Idők.

A lap a szerdai számában azt írja, minden társaságnál megvan az az 5-10 ember, aki kiemelten nagy kártyafogyasztó. Ráadásul átfedés is van köztük, abból a 200 ezer kártyából, amit egy hajléktalannal vetettek bűnözői körök, mindössze 128 ezer volt Telekomos, a többi Telenor, illetve Vodafone ügyfél.

Kiderült az is, hogy a terroristák két Telekom-kártyát használtak kapcsolattartásra, a többi négy más cégekhez tartozott.

Korábban szintén a lap írta meg, még a népszavazás előtt, hogy szervezett bűnözői körök 200 ezer SIM-kártyát vettek egy hajléktalan nevére, a kártyák egy része pedig a párizsi és brüsszeli merényleteket elkövető terroristákhoz kerülhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik