Belföld

A Buda-Cash vezér azzal védekezik, hogy hét évig folyamatosan részeg volt

Buda-Cash(430x286).jpg (Array)
Buda-Cash(430x286).jpg (Array)
Az igazságügyi orvos szakértőt nem tudta meghatni.

A tavaly több mint százmilliárd forintos hiánnyal bedőlt Buda-Cash Brókerház csalással vádolt vezetője, Pintér Zoltán azzal védekezett a bíróságon, hogy alkoholista, és 2007 áprilisától 2014 májusáig folyamatosan részeg volt – ezt írja a Blikk. Ez, hogy-hogy nem, ugyanaz az időszak, amikor a vádirat szerint elsikkasztották az ügyfelek befektetéseit.

A lap megjegyzi, nem volt eredménytelen Pintér védekezése, mert hosszú hónapokig megúszta az előzetest, és onnan is kiengedték fél év múlva házi őrizetbe. A keddi bírósági tárgyaláson azonban az igazságügyi elmeorvos szakértő megállapította, hogy a bróker nem kóros elmeállapotú, így erre nem hivatkozhat, hogy elkerülje a büntetést.

Pintér vádlott-társai azt vallották, nekik nem tűnt fel, hogy a főnökük alkoholproblémákkal küzdött volna. Az egyik vezérigazgató még a nyomozati szakban azt mondta, nem volt olyan helyzetben, hogy nemet mondjon Pintérnek, aki szerinte „akkor is hazudik, ha kérdez”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik