Belföld

Orbán kiirtotta maga körül az ellenzékét

A Népszabadság beszántását követő első kormányzati reakciók jól jelzik, hogyan viszonyul ma a hatalom a sajtószabadsághoz. A kormányfő pedig bármit tehet, belső ellensúlyait mára pártkatonákra cserélte.

Egyik napról a másikra, ráadásul egy pofátlan csellel (azt mondták az újságíróknak, költöznek, ők bedobozolták cuccaikat, de az új helyre már nem engedték be őket) zárták be a Népszabadság nyomtatott és online felületét.

Az egyik első kormányzati reakció Németh Szilárdtól, a Fidesz alelnökétől érkezett. Ő az RTL Klub kérdésére azt mondta:

Szerintem már épp itt volt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul, nekem ez a szerény véleményem. A Szabad Nép volt az elődje ennek a lapnak, úgy is viselkedik egyébként, tehát, én nem fogok krokodilkönnyeket hullatni a Népszabadságért.

Kép: Flashandbones / Tumblr
Kép: Flashandbones / Tumblr

Később megérkezett a párt hivatalos reakciója is:

A Fidesz a Népszabadság kiadásának felfüggesztését nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti, hiszen a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt. Az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe. Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt. Azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták.

(A többi ellenzéki párt, köztük a Jobbik is, elítélte az újság bezárását.)

Azonban az Opten cégadatbázis hivatalos adatai szerint a Népszabadság 2015-ben 134 milliós mérleg szerinti eredményt ért el. Igaz, az ezt megelőző években tényleg veszteséget könyvelhettek el, 2014-ben 481 milliósat, 2013-ban 1,4 milliárdosat, 2012-ben pedig 513 milliósat.

Körötte csend amerre ment

Egy névtelenséget kérő, korábban felső pozícióban lévő fideszes szerint a legutóbbi tisztújításon végbement

személyi cserékkel magyarázza “az úthengerszerű politizálást.”

Akkor alelnök lett Gulyás Gergely, Pelczné Gáll Ildikó, Kubatov Gábor és Németh Szilárd. Előttük alelnök volt Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán. Lázár a mai napig az ellensúlyt képviseli Orbán (és Rogán) mellett, Pokorni többször is megfogalmazott már különálló véleményt, Kósa Lajos pedig már előtte nevet szerzett volna magának Debrecen polgármestereként, minthogy Orbán alelnöke lett volna.

Nem úgy, mint a mostani garnitúra.

Kubatov, Gulyás és Németh is Orbán lekötelezettjei, a kormányfő jogán tartanak ott, ahol, “egyértelmű, hogy senki nem mer szólni neki, ha két kézzel löki el magától a valóságot”, mondta forrásunk, aki szerint a mostani elnökségi ülések nagyjából úgy zajlanak, ahogy arról Arany írt A walesi bárdokban:

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Az alelnökök már az érvénytelen népszavazás estéjén sikerről beszéltek. Gulyás szerint mégis győzelem az, hogy elsöprő többséggel támogatta a kormánypártok elképzelését. Azt, hogy a népszavazás érvénytelen, a kormánypártok részéről először Hollik István, majd a miniszter Trócsányi László mondta csak ki. Orbán és alelnökei nem. Ők sikerről, győzelemről beszélnek.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Szelep a rendszeren

A Népszabadság beszántása kapcsán sem ért azonban egyet mindenki a Németh és a párt által kommunikáltakkal. Egy kormánypárti képviselő úgy írta le a Népszabadság helyzetét a magyar médiapiacon, mintha egy zárt rendszeren egy szelep lett volna, ahol távozhat a felgyülemlett feszültség, ahol lehet ereszteni egy kicsit.

Ha nincs szelep, akkor a zárt rendszer könnyen felrobbanhat, tette hozzá.

Több, egymástól független forrásból is úgy értesültünk, a Népszabadság ellehetetlenítése számos fideszes politikusnál kiverte a biztosítékot, úgy gondolják, ezzel már túl messzire mentek.

*

Orbán a 2002-es választási vereség okát annak idején abban látta, hogy hiába kormányoztak jól, nem volt olyan baráti médium, ahol leközölték volna a sikerüket, a sajtó ellenük volt. A 2010-es újbóli kormányra kerülésekor tehát az egyik legfőbb célja volt egy saját médiabirodalom kiépítése.

Közmédia, TV2, Origo, Magyar Idők, Magyar Hírlap, 888, Lokál, Ripost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik