Belföld

Egyetértett a Jobbik a kormánypártokkal

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 11. 16:48

Az alaptörvény módosításáról egyeztettek.

Egyetértés alakult ki a kormánypártok és a Jobbik között az alaptörvény módosításáról zajló egyeztetésen. Az ötpártira tervezett tanácskozásra csak a Fidesz, a KDNP és a Jobbik ment el.

Az alaptörvényt azért módosítják, mert a kormány így akar közjogi érvényt szerezni az eredménytelen, de saját értékelése szerint sikeres népszavazásnak, amelyen az érvényesen szavazók 98 százaléka arra voksolt, hogy az Európai Unió ne írhassa elő az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem magyar állampolgárok kötelező betelepítését.

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető azt mondta, egyetértettek abban, hogy az Országgyűlésnek kell döntenie arról, hogy a nem magyar és nem uniós állampolgárok hogyan élhetnek Magyarországon. Hozzátette, a felmerülő jogtechnikai kérdések nem érintik az érdemi vitát, így a parlament november 8-án el tudja fogadni a módosítást.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerint az alaptörvény-módosítással „érdemi jogi védelmet” kap az ország a betelepítési kvótákkal szemben. Azt mondta, azt is javasolják, hogy az idegen, harmadik országbeli állampolgárok körét pontosítsák, és az alaptörvényhez kapcsolódó, betelepítésről szóló jogszabályt sarkalatosként határozzák meg. Volner kijelentette: a Jobbik felelősnek érzi magát az országért és közreműködik abban, hogy „a népszavazás okozta károkat mérsékelni tudják”. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.