Belföld

Nem tűnt el a Népligetben a nyomozók szeme elől a robbantó

A főügyészség szóvivője azt mondta, továbbra is úgy gondolják, 20-25 éves a merénylő.

Az ügyészség szóvivője szerint téves az az értesülés, hogy csak a Népligetig tudták követni a Teréz körúti robbantó útját a térfigyelő kamerák felvételei alapján. Ezt az információt a Blikk tette közzé pénteken.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta a Népszabadságnak, hogy „nem teljesen pontos az információ”, és azt is közölte, hogy nem örültek az ügyészségen a Blikk cikkének, mert a nyomozás érdekében szerették volna még titokban tartani az információt.

Nagy Andrea úgy fogalmazott, hogy nem csak a cikkben megjelölt helyig tudták követni a merénylőt.

Az irány nem rossz, de részleteket nem mondhatok. Maradjunk annyiban, hogy előlünk nem tűnt el a Népligetben.

A szóvivő elárulta, hogy felvetődött, hogy ki kellene vizsgálni, hogyan került ki ez az információ, de úgy döntöttek, nem keresik a kiszivárogtatót.

Jó néhány járőr követi a tettes nyomát térképpel a kezében és kérdezgeti az útvonal környékén lakókat, az adott területen működő árusokat, akik a lap által az exkluzív információkért kínált pénzért betelefonálhattak a szerkesztőségbe

– vélte. Azt is mondta, hogy egyelőre semmi nem indokolja, hogy megváltoztassák a körözési adatokat.

Szerintünk a keresett személy 20-25 év körüli, és 170 centi magas

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik