Belföld

Külső vezető veszi át a bicskei gyermekotthon irányítását

Két hete felfüggesztették az igazgatót, akivel szemben gyermekek elleni szexuális zaklatás gyanúja merült fel.

Hétfőtől külső vezető veszi át a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon irányítását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az RTL Klub Házon kívül című műsorában az intézet több lakója beszámolt arról, hogyan molesztálta őket és társaikat az igazgató, aki egyébként a város megbecsült polgára volt, tevékenységéért állami kitüntetést is kapott. A szexuális zaklatás évtizedeken keresztül folyhatott az intézményben, bár öt évvel ezelőtt indult vizsgálat ez ügyben, az nem zárult eredménnyel, és utána minden úgy folytatódott, mint előtte – derült ki a műsorból.

A riport október 5-én került adásba, de az igazgatót már előtte,

szeptember 23-án felfüggesztették,

miután a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése által tudomást szerzett a szexuális zaklatás gyanújáról. Belső vizsgálatot rendeltek el és rendőrségi feljelentést tettek.

A minisztérium emlékeztet, hogy a gyermekvédelmi rendszer szigorításával, 2014-ben vezették be a gyermekvédelmi gyámok tisztségét. Ők független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekében. Emellett a kormányhivatalok is éves rendszerességgel, kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.

A kiszolgáltatott gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekményekkel szemben ezután is zéró toleranciát tanúsítunk. A feljelentést megtettük, a rendőrséggel mindenben együttműködünk

– áll a minisztériumi közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik