AppleMark
Belföld

Felmentették a miskolci paneltűz miatt megvádolt nőt

24.hu
24.hu

2016. 10. 06. 17:15

2009-en hárman vesztették életüket egy avasi panelban. Az alattuk lévő lakás gyulladt ki, az ott lakó nő viszont segítségnyújtás és -kérés nélkül elmenekült.
Korábban a témában:

Jogerősen felmentette a Debreceni Ítélőtábla bűncselekmény hiányában azt az asszonyt, akit három ember halálát okozó közveszélyokozással vádoltak a miskolci paneltűz miatt. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú ítéletét – közölte Fórizs Ildikó táblabírósági szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Miskolc avasi lakótelepén, a Középszer utca egyik társasházának hatodik emeleti lakásában csaptak fel a lángok 2009. augusztus 15-én este. A tűz átterjedt a hetedik emeletre, ahol egy család három tagja – a 39 éves anya, 16 éves lánya és 13 éves fia – volt otthon.

Az anya és a fiú a helyszínen, a lány négy nappal később a kórházban meghalt.

Azt az asszonyt, akinek lakásában felcsaptak a lángok, közveszély okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolták meg. Az ügyészség szerint ugyanis azzal, hogy elmenekült és a lakásajtót nyitva hagyta, a tűz levegőt kapott, kicsapott a nyitott ablakon, meggyújtotta az épület külső hőszigetelését és a hetedik emeleti loggiát.

A Miskolci Járásbíróság 2014 szeptemberében az asszonyt első fokon négy év börtönre ítélte. A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék azonban megváltoztatta a határozatot, álláspontja szerint ugyanis nem állapítható meg, hogy a tüzet a nő okozta volna vagy bármely cselekedete közveszély okozásának minősülne.

Bűnösnek találta ugyanakkor segítségnyújtás elmulasztásában, mert a szomszédokat nem értesítette a tűzről, nem kiabált, nem értesítette a tűzoltókat, hanem lifttel lement a földszintre. Emiatt a törvényszék egy év próbára bocsátotta a vádlottat, amit a Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyott. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.