Belföld

Fogynak a háziorvosok

Összesen 514-en kezdték meg a háziorvosi képzést 2012-től az ország négy orvosi egyetemén, és mostanáig 501-en végeztek, miközben néhány éven belül 2200 praxis válhat betöltetlenné, írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: Magyarországon 6750 működő háziorvosi praxis van, ebből mintegy 300 tartósan betöltetlen. A fiatalok azonban az alacsony finanszírozás miatt nem választják nagy számban ezt a pályát.

Aggodalomra adhat okot a Magyar Nemzet szerint az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal összefoglalója a helyettesített, állandó orvossal nem rendelkező helyek számában a 2014-et megelőző hat év során 90 százalékos emelkedést mutat ki.

Aggodalmát fejezte ki korábban a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete is, jelezve, hogy több százezer embert fenyeget a korai elhalálozás a megfelelő háziorvosi ellátás hiánya miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik