Belföld

Döntöttek: nem lehet népszavazni a budapesti olimpiáról

Bürokratikus csűrés-csavarással utasították el a kérelmet.

Szerdai ülésén elutasította a Nemzeti Választási Bizottság azt az országos népszavazási kezdeményezést, amelyet az Átlátszó újságírója, Erdélyi Katalin nyújtott be a budapesti olimpiai rendezésről – számol be a hvg.hu.

A bizottság azzal indokolt, hogy a kérdés nem is az olimpiáról szól, mert egy törvényen keresztül támadta volna a rendezést. A kérdés egészen pontosan így hangzott:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről szóló 2016. évi LVIII. törvényt?

Ugyanakkor az NVB elnöke, Patyi András érvelése szerint van egy sor olyan tárgykör, amiről nem lehet népszavazást tartani, márpedig a szóban forgó törvénynek olyan szakasza is van, amely összefüggésben áll nemzetközi szerződéssel, például az olimpiai jelkép használata miatt.  De van finanszírozással összefüggő fejezete is, rögzít például illetékmentességi szabályt.

A 11 tagú testületből csak Bodolai László LMP-s és Litresits András MSZP-s delegált szavazott úgy, hogy engedjék át a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik