Belföld

Decemberben választ polgármestert Érpatak

December 11-én tartják meg az időközi polgármester- és képviselő választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.

Az Orosz Mihály Zoltán polgármester által vezetett testület szeptember 6-án oszlatta fel önmagát az el nem fogadott tavalyi zárszámadás és annak következményei miatt.

A képviselő-testület döntése ellen Kozma Péter megyei kormánymegbízott korábban törvényességi kifogást emelt, mivel indoklása szerint az ülésről szóló jegyzőkönyv alapján vélhetően nem volt jogszerű a testület feloszlatása – írja a Szabolcs Online.

A törvény kimondja, hogy csak előzetesen elfogadott és megtárgyalt napirendi pontok szerint lehet határozatokat hozni, ám a polgármester nem tette fel szavazásra a napirendeket. Volt ugyan egy tanácskozás, de ez nem egyenlő a testületi ülés jogerős határozatával

– idézte a napilap a kormánymegbízottat.

Kozma Péter a napilaphoz eljuttatott közleményében azt írta, amennyiben az érpataki testület a kibocsátott törvényességi felhívással nem ért egyet, akkor a kormányhivatal az illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordul, ahol kezdeményezni fogja az önkormányzati határozatok felülvizsgálatát.

Orosz Mihály Zoltán a Kelet-Magyarországnak úgy nyilatkozott, a törvényes döntéshez szükséges feltételeket maximálisan teljesítették, az érpataki testület szándéka és akarata egyértelműen a saját feloszlatására és az új választás kiírására irányult. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik