Belföld

Elnyelte a föld a Teréz körúti robbantás kapcsán keresett biciklist

Továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál az a kerékpáros, aki feltűnik a Teréz körúton nem sokkal azelőtt, hogy a robbantó működésbe hozta a szerkezetet – tájékoztatta a 24.hu-t Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.  A biciklist tanúként akarják meghallgatni, az ügyészség szombati felhívásában emelte ki, hogy szeretnék őt megtalálni.

teréz körúti robbantás

Múlt szerdán elsősorban még azt a nőt keresték, aki a robbanás előtt elsétált a járőrök mellett. Nem sokkal azután, hogy közzétették a felhívást, úgy értesültünk, a szemtanú már jelentkezett is. Az információt másnap az ügyészség megerősítette.

De nem csak velük beszélnének a nyomozók, hanem mindenkivel, aki feltűnik azon a biztonsági kamera által készített felvételen, amelyen a robbantás és az azt megelőző 18 perc látható. Hogy közülük hányan jelentkeztek, az ügyészség keddi tájékoztatásából nem derült ki.

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, a legfrissebb, hétfői adatok szerint már 430 bejelentés érkezett a rendőrség zöld számára a Teréz körúti robbantással kapcsolatban. Erről a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatta a 24.hu-t korábban. Megkeresésünkre Nagy Andrea közölte azt is, hogy 30 kép- és videófelvételt töltöttek fel az elkövető felkutatása céljából létrehozott oldalra. Ez egyébként száztíz új bejelentést és tizenkét új felvételt jelent a múlt csütörtöki adatokhoz képest.

Mint írtuk, a robbantóról már elérhető egy másik, lényegesen jobb minőségű videó is. A felvétel szombat este került fel az ügyészség, illetve a rendőrség oldalára:

M

Olvasói sztorik