Belföld

Részeg szülők tomboltak a távolsági buszon, vitték a hét hónapos kisbabájukat is

24.hu
24.hu

2016. 10. 03. 12:19

Hamarosan bíróság elé állítanak egy férfi és élettársát, akik idén júniusban belekötöttek az utasokba és a sofőrbe  egy távolsági buszon, illetve rájuk is támadtak. A Baranya Megyei Főügyészség hétfőn közölte: vádat emeltek az ügyben.

A vádirat szerint a pár Siklósról Pécsre indult a távolsági busszal, amelyen körülbelül harmincan utaztak. A férfi félmeztelen volt és még a buszon is töményezett illetve sörözött. Inzultálta az utasokat, ezért a sofőr rászólt. De a kötekedő nem állt le, sőt – ekkor már élettársával együtt – tovább szidta a körülötte lévőket, beleértve a buszvezetőt is. De ennél is tovább ment: odalépett az egyik utashoz és ötször megütötte. A helyszínen lévők közbeléptek, de a férfi tovább verekedett. Párja is bekapcsolódott, a nő többeket megharapott, köztük a sofőrt.

Az ügyészségi tájékoztatásból kiderül, hogy a támadókkal volt hét hónapos kisbabájuk is. A buszvezető a történtek után leszállította a családot.

A vádlottak ezután megállítottak egy kocsit és a sofőrjét, hogy vigye őket Pécsre. Az autós megállt, ám amíg betette a babakocsit a csomagtérbe, a nő elvette az ülésen lévő pénztárcáját és kivett belőle 66 ezer forintot, illetve az iratait. Őt garázdasággal és lopással vádolták meg, a férfit pedig súlyos testi sértéssel, ugyanis eltörte az utas orrát.

 

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.