Belföld

Legfeljebb kétszázat adtak el itthon a távirányítóból, amit a robbantó használt

Egy szakértő szerint nagyon kockázatos volt, ha a merénylő úgy sétált a robbanószerkezettel, hogy azt más rádiójel is működésbe hozhatta volna.

Alig száz-kétszáz darabot adtak el Magyarországon abból a távirányítóból, amelyet a Teréz körúti robbantó a robbanószerkezet indításához használt – ezt írja a hvg.hu. A garázskapu-nyitáshoz is használható eszközt azonban az interneten külföldről is meg lehet rendelni, így kevés az esély arra, hogy ez alapján találják meg a merénylőt.

A kínai gyártmányú eszköz akár 100-200 méterről is működik, a portál által megkérdezett szakértő szerint azonban nagyon kockázatos volt a használata. Ugyanis egyáltalán nem egyedi a kódolása, a budapesti belváros viszont rádiójelek szempontjából rendkívül zsúfolt. A mérnök úgy véli, ostobaság volt a tettestől, hogy hosszú időn keresztül sétálgatott a robbanóeszközzel, mert egyáltalán nem volt kizárható, hogy egy másik rádiójel hozza működésbe azt.

Egy tűzszerészeti technikákban jártas szakértő szerint azonban erre is lehetett megoldása a viselkedése alapján profinak tűnő robbantónak, valószínűleg egy főkapcsolót is alkalmazott, amellyel akkor hozta működésbe az áramkört, amikor azt a kapuba helyezte, és csak utána robbanthatott a távirányítóval.

A lap egy biztonsági területen dolgozó szakértőt is megkérdezett, aki különösen érdekesnek tartotta, hogy a támadó cipőt is váltott. Más országokban azonban, például ahol gyakori a futballhuliganizmus, a rendőröknek kifejezetten oktatják, hogy az elkövetők úgy tudnak eltűnni a tömegben, hogy kifordítják a dzsekijüket, sapkát vesznek fel vagy le, a cipőjük alapján azonban könnyű őket azonosítani.

[central_CentralTagComponentWidget title=”Robbanás Budapesten” tag_select=”-1″ tag_id=”155903″ category_id=”” item_limit=”5″ hide_lead=”true” show_image=”true”]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik