Belföld

Iszonyatosan kifakadt a polgármester azokra, akik nem nemmel szavaztak

Elmeháborodottak, önző jellemek, nihil, okoskodás, statisztikai adatok.

Írtunk korábban arról, hogy megnézhetik magukat azok a fideszes polgármesterek, akik kevésbé sikeresek a népszavazásra való mozgósítást illetően. Bár Budapesten a VIII. kerületben volt a legalacsonyabb az érvényesen szavazók aránya, Dr. Kocsis Máté polgármester hétfőn megköszönte mindenkinek a részvételt. A Pest megyei Dánszentmiklósnak sikerült hoznia az átlagot, ennek ellenére Sipeki Zsolt fideszes polgármester a Facebookon leteremtette a településen élők többségét, akik a távolmaradás demokratikus jogával élve nem mentek el.

Az Index bukkant rá a bejegyzésre, melyben fél órával az urnazárás után Sipeki azt írta,

nagy valószínűséggel az igenek száma elhanyagolható lesz, mivel az elmeháborodottak száma elhanyagolható a településen.

Ugyanakkor a falu lakóinak többsége Sipeki szerint

felelőtlen, a közösség dolgaival nem törődő, önző jellemek, akik jelen állapotukban a statisztikai adat szerepét töltik be.

Szerinte azokban, akik elmentek szavazni, megvolt az elszántság,

de nekik is viselniük kell a nihil, a felelőtlenség és az öncélú okoskodás következményeit.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy ha Sipeki Zsolt elindul a következő polgármester-választáson, mennyire más hangnemben szólítja majd meg a most földig dorongolt dánszentmiklósi többséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik