A torn government installed migration referendum billboard poster stands on display in in Szikszo, Hungary, on Monday, August 22, 2016. Hungarians will vote in a referendum this fall on a European Union plan to share the burden of sheltering refugees as Prime Minister Viktor Orban seeks to add weight to his resistance against immigration. Photographer: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
Belföld

A Magyar Idők azt rója fel a BBC-nek, amit voltaképp maguk tesznek

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2016. 10. 03. 15:49

Korábban a témában:

Keressünk szabályokat, zsinórmércét az újságíráshoz, mert máskülönben mindannyian elbizonytalanodunk mi a helyes és a mi a helytelen. Ez jutott eszembe, amikor a Magyar Idők felháborodástól átfűtött bejegyzését olvastam, mely szerint a BBC nem adott hírt egy tényről, melyet ők tettek közzé, és amely hír nemzetközi szinten is említésre érdemes lett volna. Ez pedig az volt, hogy Magyarországon átmentek terroristák, mi több, megszálltak, nem is egyszer, és őket az a Salah Abdeslam kalauzolta, aki később az életet választotta önmaga felrobbantása helyett Franciaországban, a Bataclan elleni merényletben.

Lássuk be, hogy ez tényleg olyan információ, amely kiegészíti az „Abdeslam-sztorit”, ha netán a görög média fedezi fel, hogy náluk hosszabb ideig tartózkodott, és utaztatott másokat, az is éppenséggel bekerülhetett volna az angol közszolgálatba, bár a BBC mondhatja, hogy a terroristák mozognak a világban, és minden város, ahol megfordulnak, nem feltétlenül rejt jelentős információt, jelentős inkább az, ahol akciót hajtanak végre.

De a Magyar Idők, ha nem is írta ki a cikkében, feltehetően azért tartotta világra szólónak a felfedezést, mert ezzel bizonyítottnak látta a „migráció terrorista kockázatot rejt” tézist. Ennek a közlésével pedig a lap alighanem hatást akart gyakorolni a magyarok népszavazási aktivitására, mely az utóbbi hetekben hazafiúi kötelezettséggé vált. (Láthatjuk azóta, hogy az érvényességi küszöb elérésének hiánya semmilyen katasztrófát nem okozott, ezért tehát felesleges volt kampánymédiummá válni.)

Bizonyára van, aki legyint, és azt mondja: miért foglalkozunk propagandalapok elemzésével. Csakhogy mindaddig tiszteletben kell tartanunk egy lap újságírói ambícióit, míg ő maga nem jelenti ki, hogy tulajdonképpen propagandistaként kíván fellépni. Ha felkerül a fejlécre, hogy a kormány lapja, vagy hogy az MSZP lapja, vagy bármelyik párt, mozgalom, lobbiszervezet stb. lapja, akkor nincs tovább dolgunk vele. Amíg azonban újságíróként akarnak hatást gyakorolni, nem pedig propagandistaként, meg kell fogalmaznunk, hogy mit tehet egy újságíró és mit egy propagandista. Utóbbi, ha bevállalja, természetesen majdnem mindent (a határ talán a megrendelésre történő magánéleten keresztüli lejáratásnál van), előbbinek viszont vigyáznia kell egyrészt az újságíró közösségre, másrészt önmagára, legfőképpen pedig olvasóira.

Hogy mennyire nem vigyáz a magyar média arra, hogy propagandistának látszódjon, jól mutatja például a kvótás népszavazási eredmények címkommunikációja.

Pedig a szabály az, hogy lehet egy sajtóhírnek hatása, de ez a hatás nem lehet cél. Volner János és hölgyismerőse bokorban készült felvételével sem az a bajom, hogy paparazzókat foglalkoztattak, hanem az, ha a szerkesztő politikai szándékból, pláne, ha politikai megrendelésre tette ezt. Vagyis – játsszuk egy kicsit a naivat -, ha a Magyar Időknek az lett volna a célja, hogy a TEK-et lejárassa, amiért nem vették észre, hogy Magyarországon szervezkednek, készülnek és utazgatnak a terroristák, akkor ez etikátlan lett volna. Mert ez egy rosszindulatú szándék.

Lehet egy hírnek az a mellékhatása, hogy az emberek furcsán néznek egy állami szervre, meginog benne a bizalmuk, de akkor tisztességes az újságíró, ha nem vezeti a lejáratás, csak az igazság kiderítésének szándéka. Természetesen, ha valamit megtud, azt nem hallgathatja el pusztán azért, hogy a szerv ne veszítsen a presztízséből, pontosan ezek azok a dolgok, amiknek megítéléséről egy újságírónak le kell mondania és át kell azt engednie a közösségnek.

Budapest, 2016. március 22.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársa járőrözik a Parlament előtti Kossuth téren 2016. március 22-én, miután a reggeli brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Ebben az esetben nem szándékolt mellékhatás volt a TEK, és tulajdonképpen Magyarország biztonságpolitikájának lejáratása, hiszen az információ azt is sugallta, hogy nem tudjuk megakadályozni és kiszűrni az itteni terrorista szervezkedést. De mivel ez a szándék aligha vezette a Magyar Időket, csak a tények leírásának egyik lehetséges olvasatává vált, ezért ebben a tekintetben az újságírók nem követtek el hibát.

Ha viszont azért írták a cikket, hogy a népszavazásra buzdítsanak, és ilyen mellékhatást akartak kiváltani, akkor ebben az esetben ez elítélendő, mert ez pontosan ugyanolyan rossz beállítódás, mintha a TEK lejáratása lett volna a céljuk. Az etikai tanulság megint csak az, hogy

a hírközlésnek lehetnek mellékhatásai, de ezek a mellékhatások nem lehetnek célok.

Ha jobban végiggondoljuk a dolgot, a Magyar Idők az egyik szándékolt mellékhatásért még a másik nem szándékolt mellékhatást is hajlamos volt bevállalni, ama bizonyos szent cél érdekében, hogy az embereket abba az irányba befolyásolja, hogy menjenek és nemmel szavazzanak.

Az újságírói hivatás magja épp az, hogy nem szabad manipulálni. Ne legyünk álszentek, mindenki szereti, ha tevékenysége nem marad hatás nélkül, de a tények kimondása nem lehet mérlegelés tárgya. Hogy akkor annak milyen hatása lehet, és ha olyan, amit mi szeretnénk, akkor fújjuk fel, ha meg olyan, amilyet nem szeretnénk, akkor csináljunk belőle mínuszos hírt, nos, ez a világon egyébként mindenütt létező kísértés az újságírás csábító ördögétől. (Mínuszos hírnek nevezik, ha egy lap egy infót elrejt valahol, és nem emeli ki fontossága szerint.) Mivel magam egyoldalúsággal volnék vádolható, ha csak a konzervatív magyar sajtóban lelném fel a mellékhatással történő manipuláció hibáját, szabadjon idéznem egy korábbi cikkem, amikor a kölni nők migránsok általi megerőszakolásának elhallgatási kísérletét ítéltem el. (Ld. itt.)

A népszavazásra buzdítás nem csak egyes lapokat fertőzött meg, de a közigazgatásban is volt, aki azt mondta, hogy a párttevékenység elfogadható. Összezavarodott a „mikortól politikai kampány a plakát, és mikortól még nem” kérdés is (természetesen a menekültkérdésekkel kapcsolatos plakátok első pillanattól fogva politikai kampányok voltak, s nem csak ötven nappal a választást megelőzően.) Ez is azért történhetett, mert a szent cél elhomályosította a játékszabályokat. A „szent célokban”, bármi is legyen az, Ön hihet, Kedves Olvasó, de csak addig, amíg nem egy olyan hivatás képviselője, mint egy egészségügyi dolgozó, egy rendőr, egy közszolga, egy újságíró stb. Ha egészségügyi, akkor gyógyítania kell a gazembert is, ha rendőr, akkor meg kell védenie azokat is, akiket nem szeret, ha közszolga, akkor meg nem olvashat be telefonon pártpropaganda anyagot, csak mert az a szent célt szolgálja.

Ha egy célt szentnek tartanak a hivatások, mely elfoglalja a szakmai erkölcs helyét, akkor az kifordítja magából az államot, a jogrendszert, a médiát és persze ezek miatt aztán az utca emberét is, és leépíti a civilizációt.

Pont azt a civilizációt, amelyre joggal büszkék vagyunk, amiért legutóbb az urnák elé járultunk, és ahol a végén már csak az volt a kérdés, hogy mitől félünk jobban, a migrációtól vagy saját elitünk túlhatalmától.

A hittérítővé váló újságírók azt hihették, most is ugyan úgy, mint már sokszor, hogy kit érdekelnek azok a dolgok, hogy miként kéne viselkednie a sajtónak, amikor sorskérdésekről van szó. S mikor az adott média már tényleg semmi mást nem akar, mint befolyásolni, akkor egyszer csak megjelentet egy cikket, melyben kifogásolja, hogy a BBC elkövetett egy hibát: nem számolt be egy hírről. S tényleg elkövette a BBC ezt a hibát, ez igaz. Egy hírt, amit a Magyar Idők tálalt, és aminek kétségkívül volt igazsága, mert tényekről szólt, és volt valami hírértéke, mert még nem hallottunk róla, nem közölt.

A Magyar Idők méltatlankodva azt feltételezte, hogy azért, mert a tekintélyes angol közszolgálat befolyásolni akart, el kívánta hallgatni, hogy a terroristák vándorolnak. Nem tudjuk egyébiránt, hogy a BBC elhallgatási szándéka manipulatív volt-e, vagy csak egy felületességbeli hiba, de hogy a manipulációs szándékot mint médiaetikai skandalumot épp az a magyar médium kifogásolja, amelyik nem veszi észre magán, hogy folyamatosan a mellékhatások kiváltása motiválja íróit és szerkesztőit, az azért szót érdemel.

S ha már szidjuk a sajtót, mert irányt tévesztett, és nem tudja, hogy a tények kiderítése, és nem a tényekkel való nevelés, orientáció és befolyásolás a feladata, azért hadd emeljünk ki egy nagyszerű újságírói teljesítményt is. Igaz, hogy ez az ellenzékinek mondott sajtót dicséri, de mindig könnyebb dolga van az ellenzéki sajtónak, noha róluk is elmondható, hogy ha az vezérli őket, hogy a kormányt befeketítsék, akkor etikátlanok, ám ha a tényeket tárják fel és ennek az a következménye, hogy a kormány befeketül, az rendben van. A lelkébe senkinek se látunk bele, épp emiatt van szó itt etikáról, és nem jogról. Sajtótörvényekkel megfogni azt, amiről itt beszélek, bajosan lehetne. Mert hogy azt állítom, a „szent célokat” mellőző attitűd a helyes, és az a helytelen, ha istennek képzeli magát az újságíró és befolyásolni akar.  De térjünk is vissza a süvegelhető sztorihoz.

Röszke, 2015. szeptember 15.
Rendõr figyeli a határ szerb oldalát a biztonsági határzár mellett a szerb-magyar határon, Röszke térségében 2015. szeptember 15-én. Szeptember 15-én hatályba léptek a migrációs helyzet miatti új szabályozások.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Fotó: MTI

Az újságíró először arra volt kíváncsi, hogy igaz-e, hogy állami hivatalnokok Kubatov-lista alapján telefonálásra kényszerülnek, és kampányolniuk kell népszavazás ügyben. Meggyőződött arról, hogy ez az infó nagy valószínűség szerint igaz. Két választási lehetősége volt. A cikk közlése előtt fordulhatott volna a minisztériumhoz, de ha az anyag megbízhatóságához nem fért kétsége, azonnal is nyilvánossá tehette, és ezt követően is elég volt a minisztériumot megkérdeznie. Felmerül persze, hogy nem kellett volna-e feljelentést tennie a Választási Bizottságnál, csakhogy az újságíró érvelhet úgy, hogy ő nem egyszerű állampolgár, az ő küldetése a nyilvánosság tájékoztatása, bejelentést tenni bárki tud, olvasott felületen megjelenni viszont kevesen.

Még ha ezek után a rendőrség arra akarná kényszeríteni, hogy az újságíró forrásából tanú lehessen és ez alapján elbánhassanak a törvénytelen eszközöket alkalmazó politikusokkal, akkor is kibújhat ez alól, sőt, meg is kell tagadnia ezt a kérést, ha a forrása erre nem hatalmazta fel. A társadalom jobban jár azzal, ha tudja, mi zajlik a hivatalokban, míg ha ő most kiadná a forrását, soha többet nem szivárogtatna ki neki senki semmit.

Újságírónknak szerencséje is volt, mert a vádra ellentétes válaszok érkeztek. Egyrészről az, hogy ha az állam azt tenné, amit a cikk állít, akkor az bűncselekmény volna, és ezért ez kizárt, másfelől meg az, hogy mi is ezzel a probléma, nem ez a lényeg, hanem a szent cél.

Nos, elismerést, Pulitzer-díjat az ilyen szerencsés és következetes újságíróknak szoktak adni, nem pedig olyanoknak, amelyek a BBC-nek olyasmit rónak föl, amit voltaképp maguk tesznek.

Zsolt Péter

Méltányosság Politikaelemző Központ

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.