Élő Belföld

Népszavazás: Nem lett érvényes, Orbán mégis alkotmányt módosít

Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot. Orbán Viktor szerint nagyszerű eredményt értek el.

Kvótanépszavazás eredménye: ÉRVÉNYTELEN

2
98
Igen.
Nem.

Az igenek-nemek aránya most másodlagos volt, inkább azt kellett figyelni, érvényessé válik-e a kvótareferendum. Ehhez a szavazóképes állampolgárok legalább felének kellet volna (pontosan 4 136 313 embernek) érvényesen szavazni. De nem tették, a részvétel 43,35 százalékos volt. Ez nagy vereséget jelent a minden fronton, minden lehetséges eszközzel, (köz)pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve kampányoló kormánypártnak. Megtörténhet, hogy Vona Gábor vagy Gyurcsány Ferenc hétfőn kiáll és felszólítja Orbán Viktort a lemondásra.

Az élő közvetítésnek ezennel vége

A szavazatok összeszámlálása politikai érteleben véve elsöprő siker, már a túlnyomó része meg is van. A magyar emberek pedig úgy döntöttek, hogy elmennek haza aludni. A magyar emberek ebben a kontextusban mi vagyunk Tóth Richárd kollégámmal és barátommal.

269 településen volt 100 százalék a "nem" szavazatok száma

269 olyan település volt a vasárnapi népszavazáson, ahol az érvényes voksokból száz százalék volt a “nem” szavazatok aránya. Ebből ötvenöt településen érvénytelen szavazat sem született.

A 269 település túlnyomó többsége kistelepülés, két olyan van közöttük, ahol a választópolgárok száma meghaladja az ezret: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn 939-en szavaztak “nemmel”, a Pest megyei Makádon pedig 439 “nem” szavazat született.

Az “igenek” száma egyetlen településen sem előzte meg a “nemekét”, arányaiban a legtöbb “igen” szavazat (21,74 százalék) a Baranya megyei Pettenden volt. Itt 46,08 százalékos részvétel mellett (47-en szavaztak) 10 “igen”, 36 “nem”, illetve 1 érvénytelen szavazat volt. Sehol máshol nem volt 20 százalék fölött az “igenek” száma.

Arányaiban a legtöbb érvénytelen szavazat a Zala megyei Hernyéken született: itt a szavazásra jogosult 72 választópolgárból 6-an szavaztak érvénytelenül, ez 20,69 százalék. Sehol máshol nem volt 20 százalék feletti az érvénytelen szavazatok száma.

A statisztikák szerint a 3177 településből, illetve budapesti kerületből 1428-ban 50 százalékos vagy afeletti volt a részvétel.

Egyetlen településen volt 100 százalékos a részvétel, a Zala megyei Iborfián, itt mind a tíz választásra jogosult lakos elment szavazni. Ezt követi 94,74 százalékkal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornakápolna, ahol a 19 választásra jogosultból 18-an járultak az urnákhoz.

Több településen nem volt 90 százalék feletti részvétel.

Semjén Zsolt: Teljesen abszurd, amit kérdez

Miniszterelnök-helyettes úr, elköltöttek 15 milliárd forintot erre a menekültellenes kampányra, mégsem lett érvényes, és most elsöprő sikerről beszélnek ahelyett, hogy lemondana a kormány. Miért van ez?

Teljesen abszurd, amit kérdez. Teljesen. Mégis miért tárolnák a paradicsomot a zöldségek között a közértekben, ha gyümölcs lenne? Ennek semi értelme nincsen. Ha gyümölcs lenne, akkor a gyümölcsök között tárolnák. 

A fideszes államtitkár már üzen is Brüsszelnek

Brüsszelnek tudomásul kell vennie, hogy Magyarországon több mint 3 millió ember elutasította a kötelező kvótát – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap, az M1 csatornának nyilatkozva, a Fidesz-KDNP budapesti népszavazási eredményváró központjában.

Az államtitkár sikeresnek nevezte a kvótareferendum kampányát, mivel szerinte azáltal legalább annyian látták meg az ügy fontosságát, mint ahányan az Európai Unióhoz történő csatlakozásról döntöttek korábban.

Tuzson Bence úgy fogalmazott, az Európai Unió a népszavazásnak köszönhetően “most már nem állhat a tetejére”, vagyis nem fordulhat elő újra, hogy “Brüsszel hoz egy döntést és a nemzeteknek csak végrehajtó szerepe van”. Az uniónak ehelyett a “talpán kell állnia”, vagyis a nemzetek döntéséből kell megszületnie az EU döntésének – tette hozzá.

“Folytatódik a küzdelem, folytatódik a harc” – válaszolta az államtitkár a jövőre vonatkozó kérdésre, majd példaként említette, hogy az Országgyűlésnek és a kormánynak el kell végeznie a magyar

Hivatalos: érvénytelen lett a népszavazás

Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot, közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Fotó: MTI / Soós Lajos
Fotó: MTI / Soós Lajos

Pálffy Ilona a szavazatok 98,82 százalékának feldolgozottsága után azt mondta, mivel az érvényes szavazatok száma mintegy 3,2 millió, ezért “megállapítható, hogy ez a népszavazás nem lett érvényes”.

Az országos népszavazás érvényességéhez a választásra jogosultak 50 százalékának érvényes szavazatára, azaz 4 136 313 érvényes voksra lett volna szükség.

Luxemburgi külügyminiszter: a magyarok megérdemlik tiszteletünket

A luxemburgi külügyminiszter megkönnyebbüléssel fogadta, hogy érvénytelen lett a vasárnapi magyarországi kvótareferendum.

Jean Asselborn a dpa német hírügynökségnek este azt mondta: a magyarok európaibbnak bizonyultak a kormányuknál.

A szociáldemokrata politikus úgy fogalmazott, nem jó nap ez Orbán Viktor miniszterelnöknek, de nem volt rossz Magyarország és az Európai Unió számára.

Fotók: AFP / Getty Images Hungary / Thierry Ccalier és John Thys
Fotók: AFP / Getty Images Hungary / Thierry Calier és John Thys

Jean Asselborn a többség passzív ellenállásaként értékelte, hogy a részvételi arány elmaradt attól, amely az érvényességhez kellett volna.

“Remélem, hogy az EU-ban konzekvensen a magyarok többségének oldalán és a magyar kormány politikája ellen foglalunk állást” – mondta Jean Asselborn.

“A magyarok megérdemlik a tiszteletünket” – jelentette ki.

Orbán: Nagyszerű eredményt értünk el

13 évvel az EU-s népszavazás után ma ismét európai ügyben hallatták a magyarok a hangjukat. A miniszterelnök szerint nagyszerű eredményt értek el, mert most többen mondtak nemet, mint akkor, 2003-ban igent.

Most 15 százalékkal többen vettek részt, mint a legutóbbi EP-választáson.

A fegyver elég erős lesz Brüsszelben is, mondta.

Hatalmas egyetértés jött létre, 10-ből 9 ember Magyarország önálló döntési joga mellett voksolt. Büszkék lehetnek arra, hogy az EU első és eddig egyetlen tagállama a magyar, ahol közvetlenül megszólították a választópolgárokat.

Orbán szerint modernkori népvándorlás zajlik épp, elérték a kontinenst, a kérdés, mit válaszol az EU.

Bejelentette, alkotmánymódosítást javaslatot nyújt be a parlamentnek a vasárnapi kvótanépszavazás után, mert “az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”.

Azzal búcsúzott, hogy köszöni mindenkinek, az emberek számíthatnak a kormányra, a Fideszre, a KDNP-re és személyesen rá is.

Balatonszárszón vezettek az igenek

Alacsony még a feldolgozottság, de 50,42 százalékos részvétel mellett lett 7,91 százalék érvénytelen. 470 igen és 415 nem szavazat született, ez 53,11 – 49,89, százalékosan.

Frissítés: a végére helyreállt a világ a Balaton partján is. 100 százalékos feldolgozottságnál 98 százaléknál is több lett a nem szavazat.

LMP: az eredménytelen népszavazás a kormány pozícióját gyöngíti

Az LMP valós problémának tartja a migráció kérdését, ám a párt szerint, ha eredménytelen a kvótareferendum, az a kormány pozícióját gyöngíti a kérdésben tartandó külföldi tárgyalásokon.

“A kormány a saját maga által kialakított helyzetből rosszul jött ki, de az ország is” – értékelte Szél Bernadett társelnök az emberek részvételi hajlandóságát vasárnap esti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az indulatok irányába terelte a népszavazási kampányt, az ország ügyének is ártott.

Szél Bernadett azt mondta: a népszavazás a népé, és nem a kormányé. Nem egy kampányeszköz, és legkevésbé a kormány kampányeszköze.

Szerinte a kabinet a migrációs válságot kihasználva nem volt hajlandó fontos témákkal foglalkozni, megoldást adni a többi közt az oktatás vagy az egészségügy “összeomlására”, most azonban a miniszterelnöknek már elő kell állnia azzal, “hogyan oldaná meg a valós problémákat”.

A miniszterelnök szerinte a megoldások helyett hergelni próbált, a magyarok azonban “nem sétáltak be ebbe a csapdába”.

(MTI)

Rengeteg az érvénytelen szavazat

Országos szinten 94,8 százalékos feldolgozottságnál 6,21 százaléknyi, összesen 204 376 szavazat az érvénytelen szavazatok száma, a fővárosban 11 százalék.

Elsöprő nem-győzelem egy bukott népszavazáson

A szavazatok 85,52 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása közigazgatási besorolás szerint a következő:

Fővárosi kerület

Összes leadott szavazat: 408 248
Érvényes szavazatok száma 361 131, ez az összes választópolgár számának 34,67 százaléka
– az igen szavazatok száma 8232 (vagyis 2,28 százalék)
– a nem szavazatok száma 352 899 (vagyis 97,72 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 46 463

Megyei jogú város

Összes leadott szavazat: 543 123
Érvényes szavazatok száma 503 005, ez az összes választópolgár számának 39,46 százaléka
– az igen szavazatok száma 9984 (vagyis 1,98 százalék)
– a nem szavazatok száma 493 021 (vagyis 98,02 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 39 505

Város

Összes leadott szavazat: 963 221
Érvényes szavazatok száma 910 115, ez az összes választópolgár számának 40,99 százaléka
– az igen szavazatok száma 15 098 (vagyis 1,66 százalék)
– a nem szavazatok száma 895 017 (vagyis 98,34 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 52 483

Község

Összes leadott szavazat: 996 154
Érvényes szavazatok száma 955 566, ez az összes választópolgár számának 45,00 százalék
– az igen szavazatok száma 15 430 (vagyis 1,61 százalék)
– a nem szavazatok száma 940 136 (vagyis 98,39 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 40 136

Semjén: Ötven siker lett volna. Hatvan nagyobb. Hetven még nagyobb. Nyolcvan egészen nagy. Száz a legnagyobb, a totális siker

Siker a 45 százalék?

Siker.

De a népszavazás előtt még azt tolták, hogy ötven százaléktól, vagyis az eredményességtől van a siker.

Ötven felett még nagyobb siker lett volna.

Ötven alatt nem siker.

De. Ilyet sose mondtunk. Ötven siker lett volna. Hatvan nagyobb. Hetven még nagyobb. Nyolcvan egészen nagy. Száz a legnagyobb, a totális siker.

Száztíz?

Áááá, olyan nincs. A helyzet az, hogy a politikába nincsen minden vagy semmi. A helyzet az, hogy számoljunk, mondjuk, 42 százalékot, ami egy nagyon magas részvétel akár az európai, akár a magyar politikában, és…

Kihagyhatjuk a bulsitet? Kérdezek mást. Hétfőtől szabad az út a migránsok előtt Magyarországra?

Nem.

Pedig egyik kollégám az alábbi sms-t kapta meglehetősen alacsony részvételnél, 14.55-kor: „Figyelem! Mindenki menjen el szavazni, mert a migránsok arra készülnek, hogy hétfőtől szabad az út Magyarországra!”

Hogy is szól a szöveg? „Arra készülnek!” És hát, hogy ők mire készülnek, az az ő dolguk. Hogy mi mire készülünk, az meg a mienk.

Ez egy szimpla átverés, nem?

A helyzet az, hogy minél nagyobb százalékban szavaznak meg minket…

Átverés.

A magyar nyelv szabályai szerint mi van ideírva? „A migránsok arra készülnek!”

Igen.

Vagyis ez egy ténymegállapítás.

Nem. Ez egy kamu. És a választópolgárnak az jön le ebből a tizenöt szóból, hogy ha nem mégy el szavazni, barátom, és nem lesz meg az ötven százalék, akkor a migránsok megszállják hazánkat, megerőszakolják a feleségedet, és kieszik a kertedből a répát. Ami hazugság, plusz a zemberek lenézése.

Tudom, hogy ön nagyon jól tud magyarul, de most téved. Ha ezt a szöveget nyelvileg megnézi, arról szól, hogy mit gondolnak a migránsok.

Korrekt ez az sms?

Szerintem egy választásban teljesen korrekt.

És nem választásban?

Akkor meg nem küldünk sms-eket.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton
Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Egészen durva politikai bohózat, ami az M1-en éppen történik

Ahol két kormánypárti politológus (egy nézőpontos, egy századvéges) arról beszél, hogy elsöprő siker az érvénytelen, csúnyán elbukott, iszonyatosan drága népszavazás.

Majd azt is kifejtik, hogy Baranya megye azért szavazott az átlagnál kevésbé aktívan, mert nem érintette őket a migráció, és haszonélvezői a kerítésnek, miközben,

  • de, Horvátországon keresztül sok menekült jött erre,
  • és ott nincs is kerítés.

És a politikai zseni Mráz Ágaston Sámuel szerint azért van a kormány felhatalmazva a közjogi következmények végrehajtására, mert ha leadtak volna még félmillió igen szavazatot, akkor érvényes lett volna a népszavazás. De nem adtak le, és nem lett érvényes.

Az ellenzék már 2018-ra készül

Az ellenzéki értékelés egyből a 2018-as választási indulásról szólnak: Gyurcsány Ferenc a héten leülne egyeztetni a bojkottban résztvevő pártokkal, míg Molnár Gyula a civilek felé nyitást állította a középpontba – hozzá véve Szabó Tímea délutáni bejelentését az előválasztási tárgyalások október 24-i megkezdéséről világosan látszik, hogy a pillanatnyi egység mögött élnek a korábbi törésvonalak.

Az ellenzék ugyanakkor ezzel maga is hozzájárul, hogy ne kizárólag a népszavazás érvénytelenségéről, a kormány bukásáról szóljon a közbeszéd.

Gulyás Gergely: felfokozott kampányhangulatban sok minden megesik

Ez itt a Fidesz mobilszáma?

Nem ismerem.

Kollégáim szerint korábbi kampányokban erről a számról a Fidesz küldött buzdító sms-eket.

Nem ismerem ezt a számot.

Hogyan minősíti ezt az üzenetet, amennyiben a Fidesz küldte?

A felfokozott kampányhangulatban sok minden megesik.

Tisztességes azt a nyilvánvaló hazugságot sms-ezni a választópolgároknak, hogy “mindenki menjen el szavazni, mert a migránsok arra készülnek, hogy hétfőtől szabad az út Magyarországra”?

Én nem küldtem volna ilyen sms-t.

A kérdés az, hogy tisztességes-e ez az sms?

A válaszom az, hogy én nem küldenék ilyen sms-t.

Erről kérdeztük Gulyás Gergelyt.

Lehet ezt meg tovabb fokozni de tenyleg???? #duhos #felhaborodott #panikkeltesazmegy #szavazas2016 #nepszavazas erre van penz?!

Koprivanacz Kitti (@k1tt1k6) által közzétett fénykép, 2016. Okt 2., 05:59 PDT

Olvasói sztorik