Belföld

Vége, felszámolták a Malévot

Befejezték a Malév felszámolását, kuncsoroghatnak a hitelezők a pénzükért. Még a volt dolgozók se kapták meg minden járandóságukat.

Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből – írta a Népszabadság szombaton.

Jakab Irén felszámoló a lapnak elmondta: már egyetlen olyan függőben lévő ügy sincs, ami akadályozná a felszámolás befejezését, így a napokban véglegesítik az eljárás mérlegét és szöveges leírását, majd a dokumentumokat beadják a bíróságra.

A törvényszék ezt kiküldi majd a Malév felszámolásába bejelentkezett mintegy 1800 hitelezőnek – amik közül mintegy nyolcszáz külföldi – , így ez elég hosszú folyamat lesz.

A hitelezők panaszt is benyújthatnak, így a légitársaság 2012. február 3-i leállásának ötödik évfordulója környékén szűnhet meg hivatalosan is a vállalat.

A lap szerint a felszámolás kezdetekor 200 milliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők, ám a hitelezők egyetlen fillért sem látnak. A felszámolóhoz befolyt pénz ugyanis a dolgozókhoz került, de az ő követeléseik kielégítésére sem volt elég, az alkalmazottak az igénybe vett bérgarancia-forrásokat is beleszámolva, átlagosan járandóságuk feléhez jutottak hozzá.

A vagyon értékesítéséből 735 millió forint folyt be a felszámoló szerint, a követelésekből 2,6 milliárd, a zálogokból 207 millió, vagyis összesen mintegy 3,5 milliárd forint gyűlt össze. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik