Könnyű meghamisítani egy üresen leadott szavazólapot

Miért pont most? A 2010 után megváltoztatott választási szabályok miatt? Aligha, hiszen 2014-ben három választás is lezajlott, mégsem volt ekkora felzúdulás. Inkább azért, mert most először a szavazókörök többségében nem lesz ellenzéki pártdelegált? Ez kétségkívül okozhat bizalmi deficitet, de érdemes észrevenni, hogy

bár sokan a kormányoldal visszaéléseitől tartanak, az előállt helyzetért inkább az ellenzék okolható.

Ha kellő számban delegáltak volna, most aligha az uralná a népszavazási vitát, hogy távolmaradással vagy érvénytelen szavazattal kivédhető-e inkább az esetleges szavazóköri választási csalás.

De ha már így alakult, érdemes megnézni, mennyire megalapozott a félelem.

Nézzük, mi történik egy érvénytelen szavazattal.

Egy üresen leadott szavazólapot könnyű meghamisítani; egy tisztességes pártdelegált is kísértésbe eshet, hogy behúzza az X-et valamelyik karikába, ha a bizottság többi tagja épp nem figyel oda. Ha viszont mindkét karikában ott van a két egymást metsző vonal, azt még a legnotóriusabb magányos csaló sem tudja eltüntetni. A hangsúly a magányoson van. Sokan ugyanis már attól tartanak, hogy szervezetten, központi utasításra fognak csalni a szavazatszámláló bizottságok. Ha ezt feltételezzük, a „két X-es” szavazólapból akkor sem tudnak érvényeset csinálni. Egyetlen elvi lehetőségük, hogy rontott szavazólapként leselejtezik – de ennek is van nyoma. Minden szavazókörnek ugyanis pontosan el kell számolnia a szavazólapokkal, így aztán ahhoz, hogy a szavazólap „sztornózása” ne hagyjon nyomot, a Nemzeti Választási Irodáig bezárólag minden szinten szemet kellene hunyni a simli fölött.

Kevesebb ember, de még mindig egy komplett szavazatszámláló bizottság kell ahhoz, hogy visszaéljenek a választáson meg sem jelent választópolgárok adataival. Ez a félelem azokban fogalmazódik meg, akik szerint a népszavazás bojkottja sem véd meg a visszaélésektől. Ellenzéki pártdelegált híján elvileg valóban előfordulhat, hogy a névjegyzéket aláírják a távol maradt állampolgárok helyett, majd a nevükben bedobnak egy-egy érvényes szavazatot az urnába. Több okból sem valószínű, hogy ez tömegesen előfordulna. Egyrészt azért nem, mert ezen a módon csak a szavazás utolsó perceiben lehet csalni, különben garantált a lebukás: ha korábban teszik meg, a nap végéig bármikor megérkezhet a választópolgár, és látni fogja, hogy már aláírták a nevében a névjegyzéket. Fel lehet persze készülni rá, hogy urnazáráskor néhány perc alatt kövessék el a tömeges visszaélést, ez esetben viszont az utolsó másfél óra kiugró részvételi adatai alapján kerülnének alapos gyanúba a csalók (napközben kétóránként közzé kell tenni a részvételi adatokat).

Ahhoz tehát, hogy néhány százalékponttal magasabb legyen a részvétel, így vagy úgy, de több százezer hamis szavazatot kellene az urnákba csempészni. Ez csak úgy megy, ha bizottsági tagok százai, vagy inkább ezrei tudnak a visszaélésekről – és elég lehet közülük egy, aki az egész rendszert lebuktatja.

Közhely, de igaz: a „profik” nem a szavazás napján manipulálják a választást. A jogszabályi környezet testre szabásával sokkal több eredményt lehet elérni. Nem véletlenül annyira lazán szabályozott például a népszavazási kampány, amennyire. Társadalmi célú reklámnak álcázva hónapokon keresztül kampányolhatott a kormány minden létező tévében és rádióban anélkül, hogy (az általa megírt) törvényt megsértette volna. Ugyanígy, már bőven a hivatalosan ötvennapos kampányidőszak előtt elindíthatta minden idők legnagyobb szabású plakátkampányát is – legálisan, közpénzből. Kevésbé tűnik jogszerűnek, hogy minisztériumokban, önkormányzatokban arra kötelezik a tisztviselőket, hogy telefonon hívogassák a választópolgárokat, népszavazási részvételre buzdítva.

De ha csak a bevett választási csalásoknál maradunk, akkor is léteznek a szavazóköri hamisításoknál hatékonyabb eszközök. A „buszoztatás” kifejezés mindenkinek ismerősen cseng. Ha busszal ma már nem is lehet szállítani a választópolgárokat, a lényeg változatlan: amíg milliók élnek Magyarországon teljes kiszolgáltatottságban, addig az ő választójogukkal fognak visszaélni a (helyi és országos) hatalmasságok – ahogy erre már egy 2015-ös kutatásunk is felhívta a figyelmet.

Aligha vállalja a hatalom, hogy nyílt hamisítással manipulálja a népszavazási eredményt, ha „elegendő” továbbra is azzal fenyegetni a vele függőségi viszonyban élő embereket, hogy elveszítik a segélyüket / közmunkás státuszukat, ha nem mennek el szavazni. Egy kisközösségben ez ugyanis könnyen kiderül.

A képlet persze még ennél is bonyolultabb.

Ha központi utasítás vélhetően nincs is nyílt választási csalásra, néhány egyéni választókerületi elnök elképzelhető, hogy ilyesmire sarkallja a körzetébe tartozó szavazókörök némelyikét. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a miniszterelnök minden alkalmat kihasznál arra, hogy versenyeztesse embereit. Ebből pedig az következik, hogy a leggyengébb részvételi arányt produkáló választókerületi elnökök attól tarthatnak, hogy 2018-ban nem őket indítják majd jól bevált kerületekben, ami egyet jelenthet a parlamenti mandátumuk és a helyi hatalmuk elvesztésével. Ha valami, ez a félelem kihozhatja a legrosszabbat az emberből.

(A szerző a Political Capital választási szakértője)