Belföld

Kamu webáruházzal vert át százhúsz embert egy Pest megyei nő

Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség azzal a nővel szemben aki 120 embert rövidített meg az ország több pontján 2014 januárja és szeptembere között. Csaknem egymilliót vágott zsebre.

A vádirat szerint  a fiatal budapesti nőnek  2014-ben nem volt állása, és semmi más jövedelme, ezért elhatározta, hogy létrehoz egy internetes webáruházat, ahol márkás órákat ékszereket, ruhát, gyógyászati segédeszközöket kínál. A webshopot nevesebb internetes áruházak oldalain is hirdette. A “termékek” három- és ötvenezer forint közötti összegekbe kerültek, a vételárat a csaló előre elutaltatta a szállítási díj költségével együtt.

A megrendelt árukat váró és egyre türelmetlenebb vevőket elfoglaltságával, árengedménnyel, vigasz ajándékkal hitegette, majd egy idő után elérhetetlenné vált. Csak két ember kapta vissza a pénzét, egyikük hét- a másik 20 ezer forintot.

A Pest Megyei Főügyészség csütörtökön közölte, végrehajtandó fogházbüntetést indítványoztak a nővel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik