Belföld

Éhen halt gyöngyösi kislány – sorozatos hibákat állapított meg a vizsgálat

Sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasztások és az együttműködés hiánya vezetett a tragédiához az éhen halt gyöngyösi kisgyermek ügyében – ezt állapította meg az alapjogi biztos hivatalból folytatott vizsgálata. Székely László ombudsman megállapította, hogy a házi gyermekorvos, a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság sorozatos mulasztásai, szakmailag érthetetlen lépései miatt sem sikerült megakadályozni azt, hogy a szülők a gyermeküktől a táplálékot hosszú ideig megvonják, a jelzőrendszeri tagok hibái így közvetve szerepet játszottak a gyöngyösi kisgyermek halálában. Székely László a hasonló tragédiák megelőzésére jelentésében több ajánlást is megfogalmazott.

Az elhunyt kisgyermek szülei már a terhesség idején, majd a szülést követően is visszautasították a védőnői ellátást, a gyermekjóléti központ szolgáltatásait, és a gyámhatóság idézéseire sem jelentek meg – derült ki a biztos kérésére megküldött iratanyagból és vizsgálati dokumentációból. Székely László a népegészségügyi hatóság vizsgálatával egyezően azt állapította meg, hogy a védőnő maradéktalanul eleget tett a jogszabályokban meghatározott jelzési, együttműködési kötelezettségének, mulasztás őt az ügyben nem terheli. A jelentés kitér arra, hogy a törvény a gyermek szülőjét, törvényes képviselőjét a védőnővel való együttműködésre kötelezi – írja az MTI.

Ahogy arról beszámoltunk, a másfél éves kislány holttestére idén májusban bukkantak rá egy gyöngyösi házban. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást– akkor még – ismeretlen tettes ellen. Az Országos Mentőszolgálat megyei szóvivője a haláleset után  azt mondta, adataik szerint legutóbb tavaly novemberben látta orvos a lányt. Akkor hét kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott. A rendőrség ezután közölte: gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket, a párt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Olvasói sztorik