Belföld

Annyira félt zsaroló iskolatársaitól a gyöngyösi fiú, hogy a szüleit is meglopta

Társai kényszerítettek egy gyöngyösi általános iskolában arra egy tizenéves fiút, hogy rendszeresen pénzt vigyen nekik. Az ügyben most emeltek vádat, de csak az egyik zsaroló ellen, aki kor miatt már büntethető. Gyerekkorú cinkosa esetében a gyámhatósághoz fordultak.

A 16 éves vádlott és fiatalabb barátja 2016 februárjának utolsó napján, a délelőtti tanítás egyik szünetben az iskola lépcsőjén állította meg  fiút, akit a közeli mosdóba vittek, és ott – miközben lökdösték és rugdosták – közölték vele, hogy másnapra hozzon nekik ötezer forintot, különben meg fogják verni. A diák több részletben adta át nekik a spórolt pénzét, ami azonban rövid idő alatt elfogyott, így a további követeléseknek már nem tudott eleget tenni. Mivel a fenyegetések nem szűntek meg,  gyerek félelmében a szüleit lopta meg, hogy legyen mit adnia a zsarolóknak.

Általában a fiúmosdóban kellett fizetnie, de az is előfordult, hogy a két tanuló az egyik szünetben a földszinti italautomatánál környékezte illetve verte meg a fiút, utóbbit akkor, ha nem akart engedelmeskedni nekik. A fejét nekiszorították a gépnek a kezét pedig hátracsavarták, közben pedig azzal fenyegették, hogy ha nem viszi a pénzt, akkor „meghal”. Csak azért álltak le, mert egy tanár közbelépett.

Néhány nap múlva a fiú nem bírta tovább és elmondott mindent a szüleinek. Sírva beszélt a megpróbáltatásairól és arról, hogy meglopta őket több ezer forinttal. A szülők ezután fordultak a rendőrséghez.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a 14. életévét betöltött fiatalkorú elkövetőt folytatólagosan megvalósított, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja, és indítványozta, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint 35 ezer forint erejéig alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik