Belföld

Börtönbe megy az anya és unokatestvére, akik megerőszakoltak egy kislányt

Az erőszaktevő férfi azt találta ki, hogy „nevelési célzattal” kötözzék ki meztelenül a gyereket.

Jogerősen nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit és egy nőt Pécsen, 13 éves kislány ellen elkövetett szexuális erőszak miatt – írja a Blikk. A kislányt saját anyja tudtával bántalmazta annak unokatestvére.

A vád szerint az egymással rokonságban álló vádlottak kapcsolatát az is erősítette, hogy mindketten gyülekezeti tagok voltak, bár nem egy vallási közösségben. A férfi 2013 óta hetente látogatta az asszonyt, bizalmas kapcsolatot alakítottak ki, és 2014-ben abban is megállapodtak, hogy a férfi

„nevelési célzattal” kikötözi az ágyra a 13 éves kislányt és szexuális cselekményeket végez vele, hogy megtapasztalja, milyen érzés, ha elrabolják és megkötözik, így ne legyen prostituált.

A férfi az anya tudtával levetkőztette a gyereket és kezeit a falvédőhöz kötözte. A lány ellenkezett, segítségért kiáltott, anyja ennek ellenére nem ment be a szobába. Az elsőrendű vádlott azt is felvetette, hogy próbálják ki, mennyi alkoholt tud meginni a kislány. Lerészegítették, a férfi pedig további szexuális cselekményeket végzett vele.

Az erőszaktevő férfi az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta, és magát „szexuálisan szinte inaktívnak” nevezte. Az anya az eljárás során részben magára, részben a férfira terhelő vallomást tett. A bíró az indoklásban jelezte, hogy a szexuális erőszak elkövetése közösülés nélkül történt meg. Azt is mondta, hogy a gyermeknek semmilyen érdeke nem fűződött volna ahhoz, hogy terhelő vallomást tegyen a vádlottakra, ha a bűncselekmény nem történt volna meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik