Belföld

Simán visszaélhetnek a beteg szavazó jogaival

Egy férfi demens édesanyját valaki átjelentette egyik budapesti kerületből a másikba, feljelentést is tettek. Nem nagy truváj ezt a csalást végrehajtani.

Nagyon egyszerűen lehet azzal elszórakozni, hogy az ember pár személyes adat ismeretében kérvényez egy másik ember választójogával kapcsolatos változtatást, pl. hogy máshol adja le az illető a szavazatát. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölt egy példát erről, méghozzá Kristófi József édesanyjáét.

Az idős nő egy idősotthonban él, előrehaladott demenciával kell együtt élnie. Kapott egy értesítést a népszavazásról, majd egyszer csak kiderült, az idősotthon átjelentette őt a XI.-ből a VIII. kerületbe. Kristófiék érezték, hogy ez nincs rendben, rákérdeztek az otthonnál is, illetve ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. Az idős hölgy fia mosolyogva hozzátette:

Azon csodálkoztunk, hogy csak nem megjavult a nagymama állapota hirtelen.

A TASZ szerint lehet, hogy jóindulatú volt az intézmény, de akár visszás célokra is felhasználható ez az – általuk korábban jelzett – joghézag. Azt tanácsolják, mindenki kérjen engedélyt a rokontól a választási/népszavazási levelei felbonásához, ha pedig kérelemre utaló választ kap a választási irodától, kérdezzen rá, valóban a rokon kérte-e a változtatást. (444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik