Belföld

Megtorpedózná a Fidesz az MSZP és a PM nagygyűléseit

A kvótanépszavazás napjára tervezett a két párt két külön gyűlést, de a Fidesz szerint a jogszabályok nem adnak ilyesmire lehetőséget. Hiszen úgyis mindkettő összefügg a népszavazással.

A Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordult a Fidesz, mert törvénysértőnek tartja az MSZP és a PM vasárnapra, a kvótanépszavazás napjára tervezett rendezvényét. Az MSZP korábbi bejelentése szerint vasárnap délutánra a fővárosi Vörösmarty térre, a Szabad Európa-napra várja szimpatizánsait, a PM pedig az Országház elé, a Kossuth Lajos térre szervez tüntetést.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn azt mondta, mind az MSZP, mind a PM tervezett rendezvénye közvetlenül összefüggésben áll a népszavazással. “Ez tartalmilag – bármit is mondanak – választási nagygyűlésnek minősül”, amit a szavazás napjára kifejezetten tilt a választási eljárási törvény.

Ezért a Fidesz arra hívja fel a két pártot, hogy tartsák be a választásra vonatkozó előírásokat, és “ne valósítsák meg azt a nyílt jogszabálysértést, amelyre készülnek”. Gulyás jelezte azt is, hogy a Fidesz nevében hétfőn beadvánnyal fordult az NVB-hez, kérve a jogsértés megállapítását és a jogsértéstől eltiltást – írja az MTI.

Sose kekeckedj a szocikkal!

Az MSZP haragos közleményben reagált a Fidesz mószerolására, amiben a vasárnapi zárvatartás körüli hercehurcát hozták elő, így:

Az MSZP október 2-i Szabad Európa-napjának jogi megtámadásával a Fidesz megint meg akarja szabni az embereknek, hogy mit csináljanak vasárnap, azonban csakis a magyar emberek dönthetik el, mivel kívánják tölteni a szabadidejüket.

A szocialisták kőkeményen megmondják, hogy a Fidesz négyszer annyi pénzből kampányol most, mint az országgyűlési választások idején, valamint sorolják a plakátkampány visszás és szerintük törvénytelen momentumait. Végül olyan keményen megtörik a Fideszt, mint jégtörő hajó a jeges-tengeri jégtáblákat:

Ezek után jobban tenné a Fidesz, ha mélyen hallgatna, és nem akarná megtiltani, hogy az MSZP demokratikus pártként a választáshoz nem kapcsolódó rendezvényt szervezzen október 2-ára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik