Belföld

Megszólalt a fotós, aki néhány lépésre volt a robbanástól

Kleb Attila szerint több furcsaság is volt az esettel kapcsolatban, de azt is megkérdezték tőlük a rendőrök, hallottak-e „Allah akbar” kiáltást.

Különös kérdéseket kapott a rendőröktől az a fotós, aki a szombat esti robbantás idején épp a megsebesült rendőrjárőrök mögött sétált kedvesével a Teréz körúton.

Kleb Attila a Népszabadságnak azt mondta: több dolog is furcsa volt, például az, hogy azon az estén nem volt ott az az idős, mozgássérült hajléktalan, aki egyébként éjjel-nappal ott tartózkodik, csak a leghidegebb téli napokon megy be a szállóra. Ez már a robbanás előtt feltűnt nekik.

Néhány lépésnyire, az utcasarkon voltak, amikor a detonáció bekövetkezett. Alig két percen belül már ott volt két civil ruhás ember segíteni a sérült rendőröknek, róluk később kiderült, hogy civil ruhás nyomozók. Kleb Attila azt mondta: nem érti, hogyan kerültek oda ilyen gyorsan.

A kihallgatáson az első kérdések között szerepelt, hogy hallottak-e a robbanás előtt „Allah akbar” kiáltást. A fotós erre elmosolyodott, azt mondta, ilyesmiről szó sem volt, csendes volt a környék egészen a robbanásig.

Kleb Attilát még gyilkosság kísérletének gyanúja, a barátnőjét alig néhány perccel később már gyilkosság gyanúja miatt hallgatták meg tanúként. A fotós azt mondta: hiába kértek, nem kaptak példányt a tanúvallomási jegyzőkönyvből.

A Teréz körúti robbantással kapcsolatos híreinket itt olvashatja.

Összefoglalónkat itt érheti el.

Kleb Attila nemrég ezt a posztot osztotta meg Facebookon megszólalásával kapcsolatban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik