Belföld

Több furcsa eleme is van a körúti robbanásnak a szakértő szerint

“Ezzel az egésszel kapcsolatban csak spekulálni tudunk” – nyilatkozta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a köztévének a szombat esti körúti robbantás kapcsán. A rendőrök azóta is dolgoznak a helyszínen, ezzel kapcsolatban elmondta, ilyenkor elsősorban a detonáció nyomait vizsgálják, hogy mi robbanhatott, elemzik a maradványokat, hogy baleset történt, vagy valamilyen ember készítette szerkezetről van-e szó.

“Össze kell szedni ehhez minden pici kis darabot, amit ott találnak a helyszínen, és utána megpróbálni összerakni az eseményeket.”

A szakértő azzal kapcsolatban, hogy frekventált helyen történt a robbanás, ismét elmondta, felesleges spekulációkba belemenni, de mindenesetre furcsa, hogy rendőrök sérültek meg, ugyanakkor az is különös, hogy „csak” sérülés történt. Mindenesetre több lehetséges verziót el tud képzelni. Szerinte ha nem is száz százalék bizonyossággal, de egy „iránymutató” eredményekre már ma is számítani lehet, de az sem kizárt, hogy a rendőrség már rendelkezik lényegi információkkal, csak nem kommunikálja azt.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Hogy mi is történt  a helyszínen, továbbra sem tudni, van aki gázrobbanásról beszél, míg mások gazdátlanul hagyott táskáról, szögesbombáról. Arról sincs hivatalos információ, hogy büntetőeljárás indult-e, noha több lap is egy a Nemzeti Nyomozó Irodától kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írja, emberölés miatt nyomoznak.

Ebben csak az a furcsa, az eddigiek szerint nem volt halálos áldozata a tegnapi robbanásnak, sőt, eddig azt sem lehetett tudni, hogy gázrobbanásról vagy szándékos robbantásról van-e szó. A 24.hu továbbra is úgy tudja, hogy mindkét rendőr életben van, nincsenek, és nem is voltak életveszélyben. Mindkét járőr állapota súlyos, a rendőrnő a fején sebesült meg, társa pedig a felsőtestén. Előbbi egyenruhás állapota súlyosabb.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán többszöri megkeresésünkre csak annyit mondtak, hogy a korábbi, két megjelent közleményen, felhíváson túl nem közöltek semmit, vagyis minősítést sem, ugyanakkor nem is cáfoltak. Beszéltünk Gál Kristóffal, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőhelyettesével is, ő türelmet kér, későbbre ígért tájékoztatást. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik bármit tudnak az esetről.

MTI / Mihádák Zoltán
MTI / Mihádák Zoltán

Egyelőre az a verzió tűnik a legvalószínűbbnek, hogy emberölés kísérlete miatt kezdtek el nyomozni, csak kimaradt egy szó a továbbra is rejtélyes közleményből. Ezt az választ az index.hu-nak sikerült kicsikarnia telefonon.

A hvg.hu egyébként beszél arról is, hogy a két sérült rendőrt szándékosan célozhatták meg, mert a megszokott útvonalukon haladtak. Előtte állítólag szemtanúk láttak egy zacskós embert, aki közvetlenül a robbanás előtt valamit dobott a rendőrök felé. Késő este a 24.hu azonban úgy értesült a rendőröktől, hogy két férfiról beszéltek a helyszínen. Sorra járták a környék vendéglátóhelyeit a kamerafelvételeik miatt.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik