Videó

“Nekem ez nem egy terrortámadásnak tűnik” – Környékbeliek mesélnek a robbanásról

Rég volt ennyire üres a Király utca és a Nagykörút sarka. A rendőrség a szombat esti robbanás utn lezárta az egész környéket, senkit nem engednek be, aki pedig bent van, de ki akarna jönni, azt nem engedik vissza. A lakókat kérdeztük arról, mit láttak a helyszínen.

Anita a szemben lévő házban lakik, azt mondta, nagyon hangos volt szombat este a robbanás. Odafutott az ablakhoz, de addigra már a környező kocsmákból elkezdtek odaszaladni az emberek, hogy megnézzék, mi történt. A rendőrség nagyon gyorsan kiért, a robbanás után két perccel már szirénáztak mindenütt. Azt mondja, mire ő leért, már rendőrök kiabáltak a tömeggel a sarkon.

Hajnalban

A rendőrök hajnali négykor kopogtattak be hozzá, hogy kikérdezzék, látott-e valamit. Azt mondták, nem mondhatnak semmit, de másnap délutánra lesz vége a helyszínelésnek.

Ma teljesen kihaltak az utcák, fehér laborruhás emberek kiborogatták az összes kukát, és DNS-mintákat vesznek az eldobott csikkekről.

Kihallgatták

Lászlót még a Nemzeti Nyomozóiroda is felhívta, hogy kihallgassák. Azt mondták, azért, mert felvételeket készített a robbanás utáni helyzetről. Arra voltak kíváncsiak, látott-e valamit.

Egyébként mindenkit kihallgattak, mindenkitől ugyanezt kérdezték. Az elkapott foszlányokból sok mindent nem lehet megtudni, volt olyan rendőr, aki gázrobbanást emlegetett, volt, aki szögesbombát. Nem lehet tudni, mi történt, mert a rendőrök fél napja nem mondanak semmit. De az igazságügyi szakértő szerint biztos, hogy házi készítésű bomba robbant.

Szombat este fél 11-kor robbanás történt a Teréz körút és a Király utca sarkán. Egyelőre nem tudni, mi történt, de két járőröző rendőr megsérült. Egy férfi a lábán, egy nő pedig a nyakán. Elvileg egyikük sérülése sem súlyos, de részleteket nem tudni róluk. A rendőrség a hírek szerint egy titokzatos szatyros embert keres.

A legfrissebb információkat itt olvashatja.

Videókat itt nézhet.

Összefoglalónkat az eddigi történésekről itt olvashatja.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik