Belföld

Három lakossági pályázaton is tarolt a fideszes Simonka felesége

A lakosság részére kiírt napkollektor-pályázaton Simonka György fideszes politikus felesége is indult pár évvel ezelőtt és három vidéki ingatlanukra is elnyerte a maximum közeli támogatást – tudta meg a Blikk. A napilap pénteki számában arról ír, hogy a mohóság látszanának elkerülése érdekében a politikusfeleség az egyik házra férjezett nevén, másik kettőre pedig lánykori nevén pályázott. Mind a három esetben pozitív elbírásában volt rászük: mind a három ingatlanra egyaránt 787 190 forintot kaptak, vagyis összesen közel 2,4 millió forinttal támogatta az állam Simonkáék napkollektorait.

A napilap érdekes véletlenre lett figyelmes: Simonka rokonai és üzlettársai is sikeresen szerepeltek a pályázaton, a lap legalább féltucat, Simonka Györggyel összefüggésbe hozható nyertes pályázót számolt össze.  Mint írják, valószínűleg ugyanaz a tervező és pályázatíró dolgozhatott az egész társaságnál, mert mindenkinél fillérre ugyanakkora volt a beruházás költsége: 1 millió 574 ezer 379 forint.

Felcsút? Dehogy, Pusztaottlaka!

Korábban szintén a napilap hozta nyilvánosságra, hogy Pusztaottlaka, Simonka György lakhelye Felcsútot is lekörözi az állami támogatások területén: egy főre vetítve háromszor annyi pénz jutott oda, mint Felcsútra.

Hadházy Ákos LMP-s politikus nemrégiben arról beszélt, hogy Simonka rokonai, munkatársai bukkannak fel a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítványban, amelyik 1,8 milliárdos programot nyert el.  Ez a cég állítólag összefüggésbe hozható azzal a Public Sector Kft.-vel, ami több nagy projekt előkészítését intézte Mengyi pályázataival kapcsolatban. A Mengyi-féle Voldemort-botrányról bővebben itt olvashat.

A Blikk cikke szerint a Simonkához közel álló cégek, alapítványok, szövetkezetek több milliárd forintos uniós és állami támogatásokat zsebeltek be az elmúlt években. Csak az Új Széchenyi Terv révén több mint 700 millió forint jutott Simonkáéknak. Egyes pletykák szerint, amit a Népszabadság idézett, Simonka felesége pár héttel ezelőtt nagy értékű készpénzzel bukott le a román határon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik