Belföld

Várhegyi Attila használta az MTVA lehallgatott helyiségeit

mtva magyar televízió (Array)
mtva magyar televízió (Array)
Az állami média befolyásos háttérembere a mostani vezérigazgató érkezéséig dolgozott a bepoloskázott szobákban.

Az MTVA körül tanácsadóként sürgölődő Várhegyi Attila használta korábban azokat a helyiségeket, ahol lehallgató berendezéseket találtak – írja a 444.

Tavasszal a vezérigazgatói tárgyalóban, valamint két másik vezető irodájában bukkantak a poloskákra és rögzítőkre. Vaszily Miklós előtt Szabó László Zsolt vezette az állami médiát, ebben az időben Várhegyi maga is fenntartott magának irodát a vezérigazgatói szinten. Az MTVA vezetését ismerő politikai és filmipari szereplők megerősítették, hogy Szabó vezetése idején találkoztak Várhegyivel ezekben a helyiségekben. A tanácsadó Vaszily érkezése után kiköltözött a vezérigazgatóságról, és házon kívül foglalkozott tovább az MTVA ügyeivel.

A portál azt írja Várhegyiről, hogy ő a legbefolyásosabb ember az állami média környékén, minden fontos döntésre rálátása és hatása van, nagyon erős politikai kapcsolatai vannak, amelyek közvetlenül a miniszterelnökig vezetnek. Rendszeresen konzultál a miniszterelnökkel a Kossuth rádióban elhangzó miniszterelnöki interjúk előtt és után is.

A lehallgató berendezések beszerelésében gyakorlatilag elismerte részvételét Vas Imre üzemeltetési igazgató, aki egyébként Várhegyi egyik legközelebbi, legbizalmasabb embere. Ő még a szolnoki önkormányzatban kabinetfőnöke volt Várhegyinek, és 2014-ben Várhegyi hívására érkezett az állami médiába – írják róla. Az ügy miatt szeptember elején Vas és a vezérigazgatói kabinetvezető, Enyedi Csaba is távozott az MTVA-tól, de a 444 megjegyzi, hogy Vasnak olyan cégekben van vagy volt részesedése, amelyek műsorokat gyártottak-gyártanak az állami médiának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik