Belföld

Orbán Brüsszelben harcolna tovább a népszavazás után

A hozzá közel állók szerint a miniszterelnök legfőbb vágya, hogy az EU megreformálásáért és a nemzetállamokért küzdhessen, akár egyedüli, meg nem értett harcosként is.

Ha sikeres lesz a kvótaellenes népszavazás, Orbán Viktor az uniós politika „nagyszínpadára” is kilépne – ezt írja a Népszabadság. Egy magas rangú kormányközeli forrás azt mondta, magától a miniszterelnöktől hallotta egy szűk körű találkozón, hogy sikeres referendum esetén az uniós alapszerződés módosítását javasolná.

Az uniós szerződés előírja a tagállamok számára az együttműködést és lojalitást, de Orbán köreiben úgy gondolják, megfogalmazható egy olyan szerződésmódosítási javaslat, amely a nemzetállami szuverenitást erősíti azzal, hogy hivatalos dokumentumba foglalja: a közös jog elé kell helyezni a tagállamok bevándorláspolitikáját.

A Fideszben „függetlenségi nyilatkozaton” is gondolkodnak, amely egy parlamenti állásfoglalás lenne. Tisztában vannak azzal, hogy uniós szinten ennek már nem lenne akkora visszhangja, mint a népszavazásnak, de úgy vélik, a magyar választók előtt megerősítené a referendum eredményét. Ugyanezt a szerepet játszhatná egy alkotmánymódosítás.

A hozzá közel állók szerint Orbán Viktor semmire nem vágyik jobban, mint hogy „az Európai Unió megreformálásáért és a nemzetállamokért küzdő, akár egyedüli, meg nem értett politikai nagyságként folytathassa tovább harcát Brüsszellel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik