Belföld

Tombol az MSZP-Fidesz cicaharc a népszavazás körül

A szocialisták szerint a Fidesz a korrupcióról és a szörnyű állapotokról terelné el a figyelmet, a Fidesz pedig emlékeztetett az egyik MSZP-s politikus referendumpárti nyilatkozatára.

Az MSZP szerint a Fidesz az okafogyott kvótanépszavazással a mindennapos korrupciós botrányairól, a romokban heverő egészségügyről és oktatásról, valamint az óriási mértékű elvándorlásról akarja elterelni a figyelmet.

Az ellenzéki párt keddi közleményében ezt arra reagálva közölte, hogy Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint egyre több baloldali mondja azt, részt vesz és nemmel szavaz az október 2-i népszavazáson, mert nem párt-, hanem nemzeti ügyről van szó.

Kósa felidézte az MSZP XV. kerületi önkormányzati képviselője, Móricz Eszter nyilatkozatát, amiben a migránsok betelepítését ellenző politikus azt mondta: hívő keresztény nőként mást gondol a kvótanépszavazásról, mint az, aki nem veszi alapul, hogy a migránsok által képviselt dolgok ellentétesek a keresztényi magatartással.

A szocik visszavágnak

Az MSZP közleményében megerősítette: mindenkinek azt javasolják, maradjon otthon október 2-án. Szóvá tették, az a Fidesz vádolta meg antidemokratikus működéssel az MSZP-t, amelyik körlevelekben fenyegeti a településeket, hogy feketelistára kerülnek, ha nem szavaztatják meg képviselő-testületeikkel a kötelező kvóta elleni határozati javaslatot.

Az MSZP közölte, örömmel vették volna, ha a Fidesz-frakció vezetője a rendszerszintű korrupcióról, az európai uniós pénzek lenyúlásáról, a Mengyi-botrányról, a Simonka-ügyről, a fideszes betelepítési kötvényekről, vagy a közoktatás kilátástalan helyzetéről is megfogalmazta volna a pártja, vagy legalább a saját véleményét.

Móricz Eszter hétfői, MTI-hez is eljuttatott közleményében sajnálatát fejezte ki a félreérthető nyilatkozata miatt és kijelentette, hogy október 2-án nem vesz részt a népszavazáson.v Hírek szerint az önkormányzati képviselőt hétfőn az MSZP országos elnöksége is meghallgatta és etikai vizsgálatot kezdeményezett vele szemben. Móricz a Facebook-oldalán jelezte: kezdeményezte a párttagságának felfüggesztését a helyzet tisztázásáig. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik