Belföld

Segítsen már, Lázár úr, nem találjuk a katonakorú migránsférfi-sereget!

Segítsen már, Lázár úr, nem találjuk a katonakorú migránsférfi-sereget!

A miniszter szerint a tranzitzónákban "műsort csináló" menekültek négyötöde fiatal férfi, nagyon kevés volt a család. Visszanéztük a képeinket. Itt valami nagyon nem stimmel.

(…) kevés családdal találkozhatott az ember: 70-80 százalékban húszas-harmincas éveikben járó fiatal férfiakat lehetett látni. Volt közöttük néhány gyerek és felnőtt nő is, de jellemzően életerős férfiak meneteltek az M1-es autópályán, vagy csinálták a műsort a Keletinél.

Lázár János nem a hasára ütött: személyes élmények ezek a menekültekkel egy évvel ezelőtt, többször járt ő is a határnál a legnehezebb időszakban, és a Keletinél is, mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Nyilván szó sincs arról, hogy Lázár János kozmetikázza az általa látottakat, esetleg direkt rosszul emlékszik, kizárt hogy csak azért mondana ilyeneket, hogy erősítse a menekültellenes kormányzati kampány üzenetét, de azért csak nem hagyott nyugodni a dolog. Mi ugyanis teljesen másképp emlékszünk 2015 augusztus végére és szeptember elejére, és bár simán lehet, hogy rosszul emlékszünk, vagy mondjuk egy másik menekültválságban jártunk, mint Lázár János, a helyzet az, hogy

nekünk vannak fotóink, neki pedig nincsenek.

Visszanéztük őket és most ideteszünk párat, amin egyértelműen látszik, mennyire van igaza Lázár Jánosnak.

Hoppá! Itt egy fiatal férfi, aki a Keletinél csinálja a műsort! Lehet, hogy Lázár Jánosnak van igaza?

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/10

Hopp, egy gyerek. Na nem baj, simán belefér a hibaszázalékba, plusz a háttérben mintha ott lenne pár műsorozó férfi is!

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/7

Ők pedig egy család. Igaz, az apa fiatal és férfi. Mondjuk pont nem csinálja a műsort.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/4

Itt pedig eleve nem is volt velük férfi. Ez kicsit lehúzza az átlagot, de nem baj, Lázár Jánosnak még mindig lehet igaza!

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

Dettó. Nem áll jól a Miniszter Úr.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

Az egyik túl fiatal, a másik túl idős. De legalább férfiak.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/3

Férfi is, fiatal is, de műsort bizony nem csinál.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/5

Nem.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

Nagyon nem.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

Hoppá! Ő akár még terrorista-alapanyag is lehet! Egy kicsit mondjuk műsorozhatna jobban.

Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória
Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/6

Tízből három.

Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória
Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/3

:(

Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória
Fotó: 24.hu / Pál Anna Viktória

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

:((

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Lázár Jánosnak Igaza Van Faktor: 10/0

Az eredmény pedig:

Nem reprezentatív, de a lehetőségekhez képest elfogulatlan válogatásunk szerint

Lázár Jánosnak 10/2,92 arányban van igaza.

Most pedig magukra hagyjuk a kedves olvasókat a gondolataikkal.

Olvasói sztorik