Belföld

Pénzesőt vártak Matolcsy feleségétől Balatonakarattyán

Ehelyett a helyi bolt is bezárt.

„Pénzesőt” reméltek a balatonakarattyaiak, amikor polgármesterré választották a jegybankelnök azóta válófélben lévő feleségét, Matolcsy Gyöngyit, de csalódniuk kellett – erről ír a Népszabadság. A település 2014-ben függetlenedett Balatonkenesétől.

Néhány pad a Matolcsy család adományaként, egy műfüves kispálya és egy kávézó – ennyit fejlődött két év alatt a település, miközben a helyi bolt is bezárt. Az idei szezonban a nyaralók egy sátorban vásárolhattak a lakat alatt lévő üzlet épülete mellett.

A jegybanki alapítványok a helyi MÁV-üdülő megvásárlásával vannak jelen Balatonakarattya életében. Érdekesség, hogy azt a Raw Development Kft.-t bízták meg „az átalakítások és beépítések építészeti megfogalmazásával” és a tervezői pályázat lebonyolításával, amelyet az a kft. birtokolt, melynek tulajdonosa egy ideig Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás volt.

Balatonkenese azonban a Népszabadság értesülése szerint perre ment az ingatlanért, és úgy tudni, az építkezéseket komoly statikai vizsgálatoknak is meg kell előznie, az üdülő ugyanis löszfal alatt fekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik