Belföld

Varufakisz Budapesten: a demokrácia csődöt mondott

Európa darabokra esik, és ez komoly emberi károkat fog okozni. Egyelőre ezek a károk még nem látszanak, de idővel fognak, mondta Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter a Megújuló Magyarországért Alapítvány Európa jövője – A jövő Európája nevű konferenciáján.

Varufakisz a Diem25 nevű aktivistaszervezete képviseletében jött el Budapestre, hogy a PM alapítványának eseményén szólaljon fel.  Arról beszélt, hogy végignézni, amint Európa vezetői Pozsonyban lehajóztak a Dunán, olyan volt, mintha egy Shakespeare-i drámát néznénk végig élőben. Mint egy tragikomédia.

1991-ben egymillió menekült lépte át Görögország határát. Akkor Görögország lakossága 10 millió volt. Hallott róla bárki? Nem, nem volt téma. Nem hallott senki akkor a görög menekültkrízisről. Azért nem volt krízis, mert a görög gazdaság nem volt összeomolva. Nem volt jó helyzetben, de nem volt összeomolva sem, mondta Varufakisz

Véleménye szerint annyi történt, hogy lett egy csomó tanulója, akik jobban beszélnek görögül, mint azoknak a családoknak a gyerekei, akik mindig görögök voltak. Ezen kívül Görögország erősebb lett, produktívabb, multikulturálisabb és még az étel is jobb lett.

Úgy látja, Európa most azért van válságban, mert túl sok pénzünk van, amivel nem kezdünk semmit. Fölösleges megtakarításaink vannak, amelyeket nem fektetünk be. Ez azért is értelmetlen, mert félretenni azért szoktak, hogy felkészüljenek a jövőre.

Ha viszont mindenki csak félretesz, nem lesz miből felépülnie a jövőnek, amelyre félretettünk.

Minden alkalommal, amikor fölösleg képződik valahol, mint most Európában, felüti a fejét a xenofóbia. Varufakisz elmondta, hogy a demokrácia gyakorlatilag csődöt mondott a világban, mert önmagában szörnyű rendszer, de még így is ez a legjobb elérhető alternatíva. Mert ha hagyjuk bukni a demokráciát, akkor nagy ára lesz annak, hogy újjáépítsük, ahogy annak is nagy ára volt, amikor először felépítettük.

Eurotinána

Hiába kritizáljuk az Európai Uniót, ha szétesne, újra a harmincas években lennénk. Minél jobban kritizáljuk az Európai Uniót, annál inkább meg kell védenünk azt.

Varufakisz megoldása Európa mostani válságára az, hogy összeállítanak egy gazdasági programcsomagot, ami szerintük szembemegy azzal, amit ő Eurotinána (doktrína és Európa egybevonva) nevez. Majd március elején odaadják a francia elnökválasztás jelöltjeinek, hogy hajlandóak-e a csomag mögé állni, és ha nem, mondják meg, hogy miért nem.

A volt görög pénzügyminiszter Philippe Lamberts-cel, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség társelnökével tartott délutáni megnyitóbeszédet a konferencián, ahol ő volt az egyik sztármeghívott, miután a szlován sztármarxista, Slavoj Zizek lemondta a szereplését.

Lamberts Varufakisz előtt azt fejtegette, hogy nem ért egyet az alapállítással, hogy a demokrácia nem működik, mert szerinte működik, csak az a kérdés, hogy kinek. Majd, elmagyarázva, hogy szerinte kinek működik, továbbirányított mindenkit a másik baloldali világsztár, Piketty felé.

Olvassatok Piketty-t, a társadalmi egyenlőtlenség folyamatosan nő, mondta Lamberts.

Létrejött egy olyan politikai osztály, amelyet már kimondva is politikai osztálynak nevezünk, ezek az emberek pedig egész életükben nem csináltak semmi mást a politikán kívül.

Lamberts beszédének egyetlen igazán érdekes pontja az volt, amikor arról beszélt, hogy az ő asszisztensei egy eurót nem fogadhatnak el más munkáért cserébe a főállásukon kívül, de ő, mint az Európai Parlament választott képviselője, bármilyen munkát elvégezhet, ameddig bevallja azt.

Arról beszélt, hogy Guy Verhofstadt például háromszor annyit keres vállalati igazgatótanácsok tagjaként, mint parlamenti képviselőként, miközben elvileg neki kellene őket szabályoznia.

Yannis2 2016 másolat
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Keresztény vagyok, és én látok kapcsolatot a biblia és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának első cikkelye között, mondta Laberts.

Arra utalt, hogy Orbán Viktor azt állítja, a menekültek Európán kívül tartásával ő védi meg a kontinens keresztény gyökereit.

Szerinte Európa értékei veszélyeztetve vannak, de nem a menekültek veszélyeztetik őket. Szerinte Putyin, Erdogan hazugságai és az Iszlám Állam sokkal komolyabb veszélyt jelentenek ezekre az értékekre.

Sokkal jobban kellene figyelni arra, hogy ki az ellenség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik