Belföld

Jogsértően kampányoltak ismeretlen fideszesek

patyi andrás (patyi andrás)
patyi andrás (patyi andrás)
Az NVB szerint az önkormányzat pólójában nem agitálhattak volna.

Jogsértő volt, hogy a Fidesz-KDNP III. kerületi népszavazási standjánál az óbudai önkormányzat pólójában kampányoltak fiatalok. A Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) egy magánszemély fordult kifogással, mert szeptember 12-én azt tapasztalta, hogy a III. kerületben a Fidesz-KDNP pultjánál a szórólapot osztogató három ember pólóján az óbudai önkormányzatra utaló felirat volt. Mint írta, az “Óbuda – közösséget építünk” szlogen az önkormányzat által rendeletben rögzített betűtípussal és elrendezéssel szerepelt a pólókon.

Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta a testületnek, állapítsák meg, hogy az ismeretlenek megsértették a választások tisztaságának megóvására vonatkozó választási alapelvet.

Azt mondta, a kampányolók az önkormányzati jelkép használatával azt a látszatot keltették, hogy a kampányban az önkormányzat vesz részt. Ha valóban önkormányzati dolgozók voltak a kampányolók, akkor az egyértelműen ellentétes az önkormányzatoktól elvárható magatartással – tette hozzá.

Patyi András megjegyezte, az önkormányzat nem résztvevője a kampánynak, így kiegyensúlyozott magatartást kell tanúsítania, nem befolyásolhatja a versenyhelyzetet. Az NVB egyhangú döntéssel megállapította a jogsértést. A testület határozatával szemben öt napon belül lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik