Belföld

Gödöllői kisrepülő-tragédia: nem láthatta egymást a két gép

Szakértő: más frekvencián lehettek a repülők

Mint arról korábban írtunk, vasárnap Gödöllő és Isaszeg között lezuhant két kisrepülő, négyen vesztették életüket.

A sétarepülésre vitt Piper- 28egy kisgyermeket és egy édesanyát szállított, a Cesna típusú gép pedig négy ejtőernyőssel a fedélzetén szállt fel a légtérbe. Utóbbi szabályosan közlekedett a légtérben, ahova egyelőre tisztázatlan okok miatt tévedt be a Piper.

A Blikk úgy tudja, mindkét járművet gyakorlott pilóta vezette, a túlélésre ugyanakkor esélyük sem volt, frontálisan ütköztek.

Ezeknél a gépeknél ilyen alacsony magasságnál kialakul egy olyan holttér, amikor egyszerűen nem látják egymást. Itt is ez történhetett, de biztosat csak az alapos vizsgálat tud kideríteni, amely hosszú hónapokat vagy egy évet is igénybe vehet

– fogalmazott a bulvárlapnak egy légügyi szakember.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Tóth Nándor ejtőernyős három másik társával még a csattanás előtt ki tudott ugrani a gépből. A szegedi férfit megrázta a tragédia.

Mi a Cessnán utaztunk. Nem ismertem a pilótáját, csak most találkoztunk, ettől függetlenül nagyon megviselt, ami történt

– mondta a Borsnak Tóth Nándor.

Pető György légi közlekedési szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt, hogy egyértelműen emberi mulasztás okozta a tragédiát. A baleset helyszínéről készült képeket ide kattintva tudja megtekinteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik