Belföld

Gödöllői kisrepülő-tragédia: a szakértő szerint emberi mulasztás történt

Egyértelműen emberi mulasztás okozta azt a négy ember halálával végződő balesetet, amelynek során két kisrepülőgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel - közölte Pető György légi közlekedési szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában, hozzátéve: a kérdés az, ki hibázott.

Nyilatkozata szerint hosszú vizsgálat várható, az ilyen típusú repülőgépeket ugyanis nem szerelik fel fekete dobozzal, a pilótákat és az utasokat pedig értelemszerűen nem tudják már kikérdezni.

Pető György arról is beszélt, hogy a baleset helyszínén ejtőernyős célba ugró bajnokságot tartanak, és ilyenkor van egy elkülönített légtér, amelyben csak az ejtőernyősök és az őket szállító gépek tartózkodhatnak.

A négy ejtőernyőst ledobó Piper-28 típusú kisgép feltehetőleg jogszerűen repült a zárt légtérben. A pilótát tájékoztatta az irányítás arról, hogy van egy másik gép a közelében, erre azonban már nem válaszolt, vélhetően azért, mert ekkor történt a baleset – mondta Pető György.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, lezuhant két kisrepülőgép Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel, négyen meghaltak. Egy szemtanú szerint a gépek összeütköztek. Beluzsárné Beluzsa Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán azt mondta: a helyszín nagy kiterjedése nehezíti az eljárást. Hozzátette: a baleset pontos külményeiről csak a vizsgálat befejezése után tudnak beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik