Belföld

Gödöllői tragédia: szemből, nagy sebességgel ütközhetett a két kisrepülő

Az első vizsgálatok szerint a Cessna 182-es kisgép süllyedt, míg a Piper 28-as sétarepülésre emelkedett, amikor szemből összeütköztek, majd pörögve lezuhantak Gödöllő közelében vasárnap reggel - tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-t.

Bajkó Erika közlése szerint mindkét repülőgép a gödöllői reptérről szállt fel; a Cessna ejtőernyősöket vitt ugrani, a Piper pedig sétarepülésre indult, fedélzetén három emberrel.  A Cessna már visszatérőben volt feladatáról, amikor a HungaroControl légiforgalmi szolgálat körülbelül 600 méter magasságon elveszítette vele a kapcsolatot, majd értesítették a légi kutató-mentő szolgálatot.

Az első információk szerint a Cessna normál tempóban süllyedt, amikor bekövetkezhetett a baleset. Az ütközés következtében mindkét repülőgép súlyosan roncsolódott, a fedélzetükön tartózkodó négy ember – a Cessna pilótája, a Piper pilótája és két utasa – életét vesztette.

A helyszíni szemle tapasztalata alapján a kisgépek nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkét repülőgép bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab. A szemle megállapításai arra engednek következtetni, hogy a repülőgépek a levegőben, szemből ütköztek, miközben a Cessna leszálláshoz készült, a Piper pedig a felszállást követően emelkedőben volt – írta közleményében Bajkó Erika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik