Belföld

Hatmilliós Lotz-festmény lóg Áder falán

Az elnöki hivatal idei közbeszerzései között bukkant a Bors egy érdekes tételre: egy meg nem nevezett műtárgyra fizettek ki hatmillió forintot. A lap kérdésére elárulták: a Virág Judit Galéria és Aukciósház idén május 30-i árverésén vásárolták meg Lotz Károly Mitológiai jelenet című festményét. Bár a képre csak Áder hivatala licitált, így kikiáltási áron, ötmillió forintért kelt el, a licitálónak ilyen esetben is jutalékot kell fizetnie az aukciós­háznak, ami egymillió forint volt.

A hivatal szerint a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténészének ajánlására vásárolták a festményt, amelynek mérete, stílusa és műfaja azonos Áder hivatala, a Sándor-palota empire termében látható faliképsorozat darabjaival, melyek szintén Lotz Károly alkotásai.

A képet elárverező galéria egyébként 10-15 millió forintban határozta meg az alkotás becsértékét, vagyis jóval több licitálóban reménykedtek – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik